Moma Program

TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS

1. Negyedszázados hinta

A rendszerváltozás után a viszonylag előnyös helyzetből induló Magyarország politikai és gazdasági életének alakulásáról.

1.1 A rendszerváltás élménye hazánkban összefonódott azzal a reménnyel, hogy a gazdaság- és társadalomfejlődés huszadik századi zsákutcája után emberöltőn belül visszatérhetünk a nyugat-európai fejlődés főáramába. Ez nem pusztán az anyagi jólét nyugati színvonalának elérését jelentette volna, hanem a liberális demokrácia, az alkotmányos jogállam, az emberi és állampolgári szabadságjogok, a társadalmi versenyképesség, a gazdasági hatékonyság, a kulturális kiteljesedés, az erkölcsi megújulás és a nemzeti felemelkedés korábban soha nem tapasztalt lépcsőfokának elérését is.

1.2 A történészek által „rövidnek” nevezett huszadik század (1914–1989) hazánk történetében tragédiák sorozata volt.  Az első világháború elvesztése, a Monarchia felbomlása, a trianoni békeszerződés, a korábbi országterület kétharmadának elvesztése, hárommillió magyar nemzetiségű honfitársunk kisebbségi sorba süllyedése, a tekintélyuralmi Horthy-rendszer féloldalas gazdaságfejlődése, milliók nyomora, a demokratikus fejlődés megrekedése, a zsidótörvények, a kirekesztés térnyerése, a náci Németországgal kötött végzetes szövetség, az értelmetlen háború a Szovjetunió ellen, az utolsó csatlóssá süllyedés, félmillió zsidó honfitársunk kiirtásában való segédkezés, a háborúból való kiugrás kudarca, a szovjet megszállás, a demokratikus kibontakozás visszafordítása, az embertelen Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom bukása, az újabb megtorlás és tömeges kivándorlás végzetes nyomokat hagyott a magyar nép történelmi tudatában és lelki alkatában, amit a dicsőséges pillanatok büszke emléke (pl. 1956) sem tudott ellensúlyozni.

1.3 A késő Kádár-rendszer kiegyezéses konszolidációja következtében Magyarország viszonylag előnyös helyzetből indult a rendszerváltozás után. Gazdaságunknak, noha rendkívüli mértékű külföldi adóssággal küszködött, némi rugalmasságot kölcsönzött a nyugati kapcsolatrendszer és a szaporodó magánvállalkozások. Ez utóbbi – igaz, hogy önkizsákmányolást és rengeteg ügyeskedést igényelt, – a környező országokhoz képest kivételes anyagi gyarapodást teremtett, ami a külföldi hitelekből finanszírozott koraszülött jóléti állam újraelosztása révén a társadalom széles rétegeit is felölelte. Kialakult a jó vezetőbe és a gondoskodó államba vetett hit és bizalom, ami a történelmi előzmények és a rendszerváltás utáni fejlődés tapasztalatainak fényében nagymértékben felerősítette a Kádár-rendszer iránti nosztalgiát.

1.4 Társadalmi és politikai szempontból azonban a sima átmenet bizonyos mértékig hátrányokkal is járt. Magyarországon nem volt forradalom, de még éles váltás sem a régi és az új rendszer között. A régi politikai elit jelentős része kapcsolati tőkéjét könnyen átváltotta pénztőkévé. A korábbi állampárt vagyonát nem engedte társadalmi célokra felhasználni. Nem sikerült a múlt feltárása sem; az ügynökök listája nem került nyilvánosságra, így nem volt mód az igazság kiderítésére és a bűnök bevallásán alapuló megbékélésre.

1.5 A piactagadó gazdasági és antidemokratikus politikai rendszer romjaiból való gyors feltápászkodás illúziónak bizonyult. A piactagadó irányítási rendszer eltorzította a gazdaságot, elpazarolta a beruházási erőforrásokat, erőteljesen korlátozta a versenyt, rombolta a hatékonyságot, óriási külföldről finanszírozott államadósságot halmozott fel. A piacgazdasági átmenet így óhatatlanul együtt járt a termelés és a foglalkoztatás csökkenésével, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, a szegénység növekedésével, az infláció felpörgésével. Noha a gazdaság visszaesése a volt szocialista országok közül nálunk volt a legkisebb, mindössze 13%, ez nem vigasztalta azt a másfél millió munkavállalót, akinek megszűnt a munkahelye. Hiába keletkeztek tízezer számra új munkahelyek, ezek betöltésére az elbocsátottak egy része nem volt alkalmas. Az idősebbek egyes köreiben a Kádár-korszak viszonylagos jóléttel párosult létbiztonsága ezért ma is vágyakozás tárgya.

1.6 A rendszerváltás utáni első 20 évben a harmadik magyar köztársaság jogi és politikai intézményei alapvetően betöltötték társadalmi szerepüket. Már a kerekasztal-tárgyalások eredményeképpen kiépültek az alkotmányos jogállam formai intézményei. Antall József kormányának idején magas fokot ért el az emberi és állampolgári szabadságjogok védelme. Az alkotmány – annak ellenére, hogy formailag a kommunista alkotmány módosítása volt – gyökeresen megújult és csaknem negyedszázadon keresztül jól szolgálta hazánk politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális előrehaladását.

1.7 A gazdasági megújulás tekintetében az elmúlt 23 évben egymást követő kormányok teljesítménye rendkívül egyenetlen volt, és az irányzatot illetően egyre romlott. Antall József kormánya kialakította a piacgazdaságot keretező jogrendet és jogbiztonságot, megkezdte az állami vállalatok privatizációját, a bankrendszer átalakítását, folytatta az adórendszer korszerűsítését, szélesre tárta a kapukat a külföldi befektetések előtt. Jelentősen felgyorsult a vállalati szerkezetátalakítás, a kis és közepes magánvállalatok alapítása és fejlődése. Az államháztartás pénzügyi stabilizációját azonban a kormány elhalasztotta.

1.8 1995-re a magyar állam a pénzügyi csőd szélére került, ahonnan csak az államháztartás minden területére kiterjedő stabilizáció és szerkezetátalakítás tudta elrántani. A stabilizáció óriási előnye az volt, hogy megteremtette az versenyképes export által vezérelt, beruházások által fűtött, a pénzügyi egyensúlyt megőrző növekedés feltételeit. A stabilizáció nyomán nem esett vissza a gazdaság teljesítménye, a következő 5 évben pedig a növekedés egyszerre volt egyensúlyőrző és magas ütemű. Ennek következtében a magyar állam adóssága az 1995-ös 86%-ról 2001-re 53%-ra csökkent.

1.9 A gazdaság és a társadalom felemelkedése mindenképpen igényli az állam, a vállalatok és a háztartások viszonylagos pénzügyi egyensúlyát. Ez azonban nem elég. Mélyreható szerkezeti reformok kritikus tömegével lehet csak javítani az ország versenyképességén, ami nélkül a növekedés nem lehet tartós egy kicsi és teljesen nyitott gazdaságban.  Horn Gyula kormánya a vállalati szerkezetátalakítás és a privatizáció folytatása mellett belekezdett az államháztartás reformjába is. A 90-es évek második felében javult a központi kormány és az önkormányzatok közötti munkamegosztás, létrejött az Államkincstár és az Államadósság Kezelő Központ. Messze a legfontosabb a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer létrehozása volt.

1.10 Az 1998–2002 között hatalmon lévő első Orbán-kormány nem indított egyetlen érdemi reformot sem, sőt az újabbakat igyekezett visszafordítani. Egyetlen érdeme, hogy 2001-ig egyensúlyőrző gazdaságpolitikát folytatott. Az újabb választást megelőzően azonban gyökeres fordulatot hajtott végre. A növekedés motorjaként a belső fogyasztás serkentését, a fedezetlen béremeléseket és a költségvetési túlköltekezést jelölte meg. A kormány 50%-kal felemelte a köztisztviselők bérét és bevezette a lakáshitelek nagyarányú költségvetési támogatását. Ezzel a negatív fordulattal véget ért a fenntartható gazdasági növekedés és megkezdődött a jövő felélése.

1.11 Medgyessy Péter 2002-ben hatalomra jutott kormánya ahelyett, hogy visszatért volna az ezredforduló előtti, jól bevált gyakorlathoz, fokozta a túlköltekezést. A „jóléti rendszerváltás” keretében 50%-kal felemelték a közalkalmazottak bérét, bevezették a 13. havi nyugdíjat és tovább növelték a lakáshitelek kamattámogatását. A belföldi kereslet felpörgetése rövid távon segítette ugyan a növekedést, de a költségvetési túlköltekezésnek nem volt fedezete. Az államháztartás és a folyó fizetési mérleg ikerhiányt mutatott. Bebizonyosodott, amit előre tudtunk: a belföldi keresletet mesterségesen élénkítő gazdaságpolitika azonnal felborítja a pénzügyi egyensúlyt.  

1.12 2004-ben a kormányfő személye megváltozott, de a gazdaságpolitika tartalma és iránya nem. Változatlanul folytatódott a felelőtlen túlköltekezés, az államháztartás hiánya veszélyes méreteket öltött. A 2006-os választás előtt a Gyurcsány-kormány az áfa kulcsát 25%-ról 20%-ra csökkentette. Jellemző, hogy a 2006-os választási kampányban a politikai pártok szinte kivétel nélkül a fedezet nélküli ígérgetésben látták az előnyszerzés legjobb módját. (Érdemes emlékezni például a 14. havi nyugdíj ígéretére, amit mind az MSZP, mind pedig a Fidesz teljes mellszélességgel támogatott.)

1.13 A választások után Gyurcsány Ferenc zártkörű beszédében elismerte, hogy első kormánya az országra nézve káros gazdaságpolitikát folytatott, a választási kampányban pedig nem mondott igazat. Az a tény, hogy a beszéd csak hónapokkal később, és akkor sem a miniszterelnök kezdeményezésére került nyilvánosságra, végzetesen gyengítette a kormány szavahihetőségét és cselekvőképességét. A kormány működését megbénította a Fidesz-vezette felbőszült ellenzék fékevesztett propagandája, erőszakos, sokszor törvényen kívüli fellépése is. Ilyen körülmények között érdemi szerkezeti reformokról többé szó sem lehetett. Hazánk újra tehetetlenül sodródott az államcsőd felé. Ezt 2008 októberében a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió 20 milliárd eurós hitele hárította el.

1.14 2009 márciusában válságkezelő kormány vette át az ország irányítását Bajnai Gordon vezetésével. Ez a kormány rövid egy év alatt tiszteletre méltó teljesítményt mutatott fel azzal, hogy végrehajtotta a pénzügyi stabilizációt. Reformokra a válságkormánynak sem ereje, sem ideje, sem felhatalmazása nem volt. Az államcsőd veszélye elmúlt, de a bekövetkező nemzetközi és mindenekelőtt európai gazdasági és pénzügyi válság elmélyülése közepette a gazdaság élénkítéséről, a foglalkoztatás és az életszínvonal növekedéséről szó sem lehetett. 2009-ben hazánk bruttó hazai terméke csaknem 7%-kal esett vissza és a munkanélküliség ismét rekord méreteket öltött.

1.15 Az ezredforduló utáni első évtized fontos rendszerbeli jellemvonása az oligarchikus kormányzás kezdeti kiépülése a jogállami homlokzat mögött.  A kormánypártok és az ellenzék többsége egyaránt derekasan kivette részét a korrupcióból, ami a közbeszerzéseknél, állami megrendeléseknél és egyes állami vállalatoknál hallatlan mértékű pénzügyi források paritásos alapon történő megszerzését és áttekinthetetlen felhasználását jelentette. Ez a káros jelenség azóta az ország fejlődését alapjaiban akadályozó tényezővé vált és alapvető rendszermeghatározó tényezővé szilárdult.

1.16 A szállítók rendszeres és módszeres túlfizettetése, az állami vállalatok szakmányban történő fosztogatása által lehetővé tett korrupt osztozkodás nemcsak a központi kormányban, hanem a települési önkormányzatoknál is elterjedt. A jéghegy csúcsát a fővárosi önkormányzat jelentette, amelyik méretéből kifolyólag a legnagyobb mértékű politikai célzatú forráselvonás melegágyává vált. A vállalkozói osztály egy része kezdett hézagmentesen összefonódni a politikai osztállyal. Ennek képviselői azután viszonzásul igyekeztek az oligarchia érdekeinek megfelelően hajlítani a törvényeket. (Ennek jó példája a Lex Mol; összpárti egyetértéssel elfogadva 2007 őszén.)
 

 

MAGYARORSZÁG MAI ROMLÁSA

2. Három év pusztítás – alkotmányos és jogállami kudarc

A kétharmados többség jogalkotási ámokfutásáról, az alkotmányos fékek és ellensúlyok gyengítéséről, felszámolásáról, a félelemkeltésről, a szabadságharcnak nevezett ámokfutásról.

2.1 2010-ben a parlamenti választásokon a Fidesz kétharmados többséget szerzett. Ez az akkor érvényes alkotmányos berendezkedés mellett jogi értelemben szinte korlátlan felhatalmazást biztosított az új kormánynak. Kivételes hatalmával Orbán Viktor második kormánya nemcsak élt, hanem minden tekintetben visszaélt. Választási programjában egyáltalán nem volt szó az alkotmányos demokrácia alapját képező intézmények lebontásáról, a gazdasági és a politikai állam hatékony működése szempontjából oly fontos fékek és egyensúlyok finom intézményi rendszerének felszámolásáról. Hatalomra kerülése után a Fidesz fogaskerékszerűen egymásba illeszkedő törvények sorozatával szétverte hazánkban az alkotmányos jogállamot.

2.2 A „Nemzeti Együttműködés Rendszerének” jelszavával lefokozták és pongyola törvények futószalagjává silányították a parlamentet, lehetetlenné tették az ellenzék ellenőrző szerepét. Megszüntették vagy bekebelezték az összes állami, de nem kormányzati intézményt (köztársasági elnök, Költségvetési Tanács, Magyar Nemzeti Bank, Állami Számvevőszék, Gazdasági Versenyhivatal, Alkotmánybíróság, Országos Bírósági Hivatal, Médiatanács, Médiahatóság, Országos Választási Bizottság). Valahányszor az Alkotmánybíróság a kormánypártnak nem tetsző döntést hozott, azonnal javaslatot tettek az új Alaptörvény módosítására. Az alkotmányellenesnek minősített és megsemmisített rendelkezéseket betették az Alaptörvénybe. Az Alaptörvényt és annak módosításait az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja.

2.3 A mindentudó és mindenható, egyre nagyobb és rendkívül túlméretezett államot kiépítő kormány aláásta a magántulajdont, eltorzította a piaci versenyt, bekebelezte az ügyészséget, megtámadta az igazságszolgáltatás függetlenségét, felszámolta a jogbiztonságot. Az Alaptörvény hazánk hivatalos neveként megszüntette a Magyar Köztársaságot.

2.4 A nemzet kizárólagos képviselőjének szerepében tetszelgő kormány – úgymond „a Haza nem lehet ellenzékben” mondta Orbán 2002-ben, – korlátozta a sajtószabadságot, közvetlen politikai irányítás alá vonta az összes közszolgálati televíziót és rádiót. Állami hirdetéseket kizárólag, magánhirdetéseket nagyrészt csak a kormány üzeneteit harsogó napilapok, televíziós csatornák és rádióállomások kaphatnak. Az újságírók körében újra erős az öncenzúra. Feketelisták egyértelműen meghatározzák, kit nem lehet meghívni a kormány szoros informális ellenőrzése alatt álló televíziók és rádiók stúdiójába. Az óriásplakátokon a kormány az adófizetők pénzén torz és szélsőségesen egyoldalú pártpropagandát és lejárató kampányokat folytat.

2.5 A Fidesz-kormány az állami alkalmazottakat munkahelyük elvesztésével fenyegeti, hozzátartozóik megfélemlítésével zsarolja. A közbeszerzési pályázatokon csak az új állampártnak hódoló cégek nyerhetnek. Az állam fenyegetéssel és zsarolással részesedést szerez a kormány számára kívánatos magánvállalatokban. A magántulajdon szentsége eltűnt. Hézagmentesen összeállt a kormánypárt és az államfüggő vállalkozók korrupt rendszere. Az országban fortélyos félelem igazgat. A hivatalos propaganda a félelemre és a legalantasabb ösztönökre, az irigységre és a gyűlöletre épít. Nőtt a fajgyűlölet, a cigányellenesség és az antiszemitizmus. Mindez megjelent a magyar országgyűlés ülésein is. Az erőszakos, pökhendi és útszéli stílus mára polgárjogot nyert a közbeszédben és az utcai véleménynyilvánításban is.

2.6 A Fidesz-kormány értelmetlen szabadságharcot indított általában a nyugati értékrend és különösen az Európai Unió ellen. Ez elsősorban az Unió intézményeinek és egyes vezetőinek folyamatos sértegetésében, sérelmükre elkövetett alaptalan vádaskodásban merül ki. Eme szégyenletes fellépés következtében a kormány az Európai Unióban egyre elszigeteltebbé vált.  Érezhetően elfordultak tőle a legfontosabb nyugati kormányok. Szerencse, hogy az európai intézmények világos értékek és ezekre alapozott szabályok szerint működnek, így nemzeti érdekeinket sokkal jobban szolgálják és eredményesebben megvédik, mint a magyar kormány.

2.7 A „nemzeti ügyek kormánya” megosztja Kárpát-medencében élő magyarságot, amikor azok politikai és civil szervezetei között a Fideszhez való hűség alapján tesz különbséget. Az anyagi támogatás a kormány barátainál és kegyenceinél összpontosul. Ezzel a magatartásával a Fidesz folyamatosan hatalmas kárt okoz a határon túli magyarok érdekeinek. Az újra felmelegített nacionalista propaganda pedig mérgezi a szomszéd nemzetekkel fenntartott politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat.
 

 


3. Három év pusztítás – gazdasági és pénzügyi kudarc

Hazánk gazdasági leszakadásának okairól, a kormány ésszerűtlen, szakszerűtlen és sokszor becstelen tevékenységéről.

3.1 Míg az ezredfordulóig hazánk élenjáró reformországnak számított, azóta jelentősen romlottak a fenntartható fejlődés feltételei. A hanyatlás 2010 óta fokozódott. Ez nem egyszerűen a minden közép-európai országot egyaránt sújtó gazdasági válság következménye. Hazánk leszakadása az elmúlt három évben már a visegrádi térség országaihoz képest is felgyorsult.

3.2 Gazdaságunk viszonylagos helyzete már az évtized közepétől romlott, napjainkra pedig egyértelműen a visegrádi négyek sereghajtója lettünk. Míg Lengyelország és Szlovákia 2005 és 2011 között 30%-kal növelték termelésüket, addig Magyarország 2011-es kibocsátása mindössze 1%-kal haladta meg a 2005-ös szintet. 2012-ben gazdaságunk újra visszaesett. Egy főre jutó nemzeti jövedelemben ma már nemcsak Szlovénia és Csehország, hanem Szlovákia, Észtország és Lengyelország is megelőz bennünket. A tőkepiac értékítélete és a növekedési kilátások tekintetében Magyarországot már nem a visegrádi és a balti országokkal, hanem Romániával, Szerbiával és Ukrajnával emlegetik egy csoportban. A magyar állam kötvényei újfent a befektetésre nem ajánlott kategóriába tartoznak.

3.3 Noha világos, hogy a magyar gazdaság szerkezeti problémáinak jelentős része régi keletű és a bajok nem Orbán Viktor második kormányának uralmával kezdődtek. Lényeges, hogy a kétharmados parlamenti többségre támaszkodó Fidesz-kormánynak a szerkezeti problémák orvoslására tett intézkedései nem hoztak eredményt, hanem súlyosbították a helyzetet.

3.4 Ennek legfőbb oka az, hogy a jelenlegi Orbán-kormány tevékenysége mindenekelőtt a gazdaság, a jog, a közigazgatás és a kultúra területén ésszerűtlen, szakszerűtlen, sokszor becstelen. Ez utóbbi jelző nem túlzás. A lakosság, a vállalkozók és a bankok átverése, zsarolása, az ígéretek ismétlődő megszegése szervesen illeszkedik a kormány eszköztárába.

3.5 Ennek legjobb példája a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer szétverése.  2010 őszén a nemzetgazdasági miniszter azzal fenyegette meg a kötelező magánnyugdíj-pénztárak tagjait, hogy aki nem lép vissza a felosztó-kirovó rendszerbe, az kiszervezi magát a társadalmi szolidaritásból, tehát idős korában nem fog nyugdíjat kapni a társadalombiztosítástól annak ellenére, hogy munkáltatója továbbra is fizeti utána a nyugdíjjárulékot. Amikor azután százezer embert kivéve csaknem hárommillió megfélemlített pénztártag visszatért az állami nyugdíjrendszerbe, a törvényt nagyvonalúan módosították és mindenki újra jogosult lett a társadalombiztosítási nyugdíjra.

3.6 Becstelen, hamis érvelés volt az is, hogy miközben a megszüntetésre ítélt kötelező magánnyugdíjpénztárakat a felhalmozott vagyon eltékozlásával („eltőzsdézésével”) vádolták, a vagyon államosításának szükségességét a nyugdíjak „megvédésével” indokolták. Ezzel szemben az igazság az, hogy az állam – lábbal tiporva a magántulajdon szentségét – azért vette el a pénztárak vagyonát, mert azt zömmel az államadósság csökkentésére akarta felhasználni. Ezt azonban olyan rosszul csinálta, hogy az államadósság alig csökkent, a korábbi 81%-ról csak 78%-ra. Ráadásul a forint árfolyamának  jelentős gyengülése azóta újra 80% fölé emelte az államadósság rátáját. Kimondható tehát, hogy a Fidesz-kormány eltékozolta a fiatalok jövőjét.

3.7 A nyugdíjrendszerben a legnagyobb kár a jövőben fog jelentkezni. A továbbiakban két nagy pillér helyett kizárólag egyetlen, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer viseli az öregségi jövedelempótlás terhét. Olyan országban, amelynek népessége – a fiatalok tömeges elvándorlása nélkül is – nemcsak fogy, hanem öregszik is, ez képtelenség. Ezzel a lépésével a kormány ugyan átmenetileg csökkentette a költségvetésre nehezedő terheket, hosszú távon azonban rontotta a nyugdíjrendszer egészének fenntarthatóságát, növelte sérülékenységét. Ennél is rosszabb, hogy ez az ellenreform hosszú időre lerombolta azt a bizalmat, ami többpilléres nyugdíjrendszer működéséhez szükséges lenne. A jövőfelélő kormányzás tehát újult erővel folytatódik.

3.8 A populista-nacionalista gőgtől áthatott kormányzati felfogás a hazai gazdasági bajok legfőbb okozójaként a bankokat, a biztosítókat, a közüzemi és a kereskedelmi vállalatokat jelölte meg. Ez a minden gazdasági alapot és elemi ésszerűséget nélkülöző felfogás a Fidesz ama régimódi és elavult vulgármarxista nézetéből ered, miszerint értéket csakis a mezőgazdaság és a feldolgozóipar termelhet, minden más szektor az itt megtermelt javakat és jövedelmeket osztja újra. Ezért terheli büszkén a ragadozó állam büntető jellegű adókkal a felfogása szerint „nem értéktermelő” tevékenységeket. Nyilvánvaló azonban, hogy a különadóval sújtott vállalkozások, közöttük a pénzintézetek – a kormány állításaival szöges ellentétben – visszafogják tevékenységeiket, és igyekeznek a többletterheket a fogyasztók vállára rakni. A hitelezés, a termelés, a beruházások és a foglalkoztatás csökkenése, a költségek növekedése hazánk gazdasági hanyatlását eredményezi.

3.9 Nem véletlen a kormánypárt zsigeri ellenszenve a szolgáltatások iránt, hiszen ma Magyarországon a távközlési, energiaszolgáltató, pénzintézeti és kiskereskedelmi tevékenységeket zömmel külföldi tulajdonú cégek uralják. A durván ragadozó jellegű szektorális különadók bevezetése nem titkoltan a külföldi tulajdonosok elkedvetlenítését, kiűzését, hosszabb távon pedig a kezükben lévő hatalmas értékű vagyon állami kézbe vételét célozza. Az úgynevezett „centrális erőtér” teret nyert nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában is: a kormány minden lépése az állam és az azt bekebelező politikai és gazdasági oligarchia hatalmának kiterjesztését, a gazdasági verseny és a társadalmi szabadság korlátozását, a demokrácia gazdasági alapjainak és az önálló középosztálynak az elsorvasztását szolgálja.

3.10 A gazdaság visszaesésében óriási szerepet játszik az, ahogy a Fidesz az állam szerepét értelmezi a gazdaság működésében. Manapság a kormányzat csak akkor érzi magát jól, ha az általa stratégiainak tekintett ágazatokban nem pusztán szabályoz, hanem tulajdonosi jogokkal is rendelkezik. A piacgazdaságot bekebelező állam így azonban szabályozó szerepében sem lehet már versenysemleges. A szemünk előtt feltornyosuló Fidesz-állam ma nyíltan a verseny torzítására, szennyezésére, magánmonopóliumok sorának létrehozására használja törvényalkotási és szabályozási tevékenységét. Az állam térfoglalása a vállalkozói szabadság és a verseny rovására történik. Nem véletlen, hogy alig akad magánvállalkozó, aki ebben a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai környezetben és a szétporladó gazdasági alkotmányosság mellett képes hosszú távra tervezni és akar beruházni.

3.11 A gazdasági alkotmányosság végzetes leromlása az utóbbi időben vált igazán nyilvánvalóvá. Az üzleti élet biztonságát szavatoló alapjogok (más alkotmányos alapjogokhoz hasonlóan) a napi pártpolitikai érdekeknek megfelelően, kiszámíthatatlan tartalommal és iramban változnak, miközben egyes alapvető közpolitikai területeken (pl. személyi jövedelemadó) a mai kormány a jövőbeni szabályozást teljesen kivonta a jövőbeni kormányok hatásköréből. Ezzel sikerült a piaci szereplők bizalmát jelentősen aláásni.

3.12 Az MNB 2013 márciusáig megőrizte függetlenségét, szakmai és nemzetközi tekintélyét annak ellenére, hogy az elnökséget a Monetáris Tanácsban sorozatban leszavazó pártkatonák már egyértelműen kormányzati akaratot közvetítettek. A számonkérő székké süllyedt Állami Számvevőszék előre összeállított vádak és végeredmény alapján kívánta tetemre hívni a jegybank elnökét hivatali idejének utolsó hetében. A MNB függetlenségének felszámolásában a kegyelemdöfést az új elnöknek a szakmai alkalmassági szempontokat teljes mértékben mellőző kinevezése jelentette.
 

 


4. A politika és a gazdaság negatív egymásba fonódása

A mai magyar kormány kifejezetten az ötvenes évekre hasonlító tevékenységéről, társadalmi tőke felélésével lezüllesztett gazdaságról, a saját maga által kitűzött céloknak ellentmondó eszközeiről.

4.1 A magyar gazdaság egyik legfontosabb szerkezeti gyengesége az alacsony foglalkoztatás. A rendszerváltás utáni évek sokkja óriási volt. Az ún. aktivitási vagy részvételi ráta, ami a gazdaságilag ténylegesen tevékeny (aktív) népesség arányát mutatja a munkaképes korú (15-64 éves) népességen belül, 1997-ben volt a mélyponton (60% alatt). A szociális támogatások csökkenése és az átlagos iskolázottság javulása következtében ez a ráta ugyan sokat javult (65%), de a foglalkoztatás ezzel párhuzamosan alig bővült.

4.2 A munkaerő iránti kereslet a legutóbbi három évben mindenekelőtt a közfoglalkoztatási programok nyomán nőtt, ami azonban nem fenntartható és a társadalom szempontjából negatív pénzügyi hatású foglalkoztatást jelent. Erre legfeljebb csak kiegészítő válságintézkedésként kerülhetne sor. A versenyszférában kizárólag a feldolgozóipari vállalatok kezdtek némi bővítésbe, amihez alapvetően a mostanra beérő, de korábban elkezdett nagy autóipari beruházások járultak hozzá. A munkaerő iránti kereslet visszaesése tartósnak tűnik, mert csökken a vállalatok száma és alig van új beruházás. Ez tartósan magas munkanélküliséghez vezet.

4.3 A magyar gazdaság stagnáló vagy süllyedő állapotban van. 2012-ben a bruttó hazai termék másfél százalékkal csökkent. A növekedés tényezői közül pozitív szerepet játszik az export némi bővülése, de ez nem képes ellensúlyozni a beruházások drámai és a fogyasztás tartós visszaesését. A beruházási ráta történelmi mélyponton van (a bruttó hazai termék mindössze 16%-a), ami az elhasználódott tőkejavak pótlására sem elég. A helyzetet súlyosbítja a sztálinista ízű rezsicsökkentés. A mai magyar kormányzati működés ebben a tekintetben kifejezetten az ötvenes évekre hasonlít, amikor a kormány a társadalmi tőke felélésével züllesztette le a gazdaságot.

4.4 A kormány által bevetett gazdaságpolitikai eszközök ellentmondanak a saját maga által kitűzött gazdaságpolitikai céloknak. A gazdaságnak éppen a kormány tevékenysége révén beprogramozott hanyatlása teszi lehetetlenné, hogy a Fidesz újsütetű gazdaságpolitikai célját, az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányának érdemi csökkenését elérje.

4.5 Ennek a hányadosnak az alakulása döntően három tényezőtől függ: a gazdaság inflációtól megtisztított növekedésétől, az államháztartás folyó hiányától és az állampapírok piacán uralkodó reálkamatlábtól. Mivel a világgazdasági és európai válság negatív hatását a mai kormány ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen politikájával saját maga fokozza, így a gazdaság stagnál. Növekedés nélkül és a jelenlegi kamatfeltételek mellett a 3% alatti államháztartási hiány nem elegendő ahhoz, hogy az államadósság rátája csökkenjen. Ehhez mindenképpen növekedésre lenne szükség, amit viszont elsősorban éppen a kormány tevékenysége akadályoz meg.

4.6 A jelenlegi kormány nyolcra csökkentette a minisztériumok számát, amit a bürokrácia leépítéseként adott el a közvéleménynek. Ez színtiszta szemfényvesztés, mert sem az állami vezetők (államtitkárok és helyettes államtitkárok, hivatalvezetők) sem a hivatalnokok száma nem csökkent. Értelmetlen elnevezésű és áttekinthetetlen, kusza belső szerkezetű, óriási vízfej jellegű minisztériumok létrehozása lényegében megbénította a központi kormányzati közigazgatás működését.

4.7 Az Orbán-kormány szétverte a köztisztviselői szellemet és ethoszt, így a pálya ma már nem vonzó. A köztisztviselők kormánytisztviselővé történt átnevezése azt fejezi ki, hogy a minisztériumok tisztviselői már nem a közt, hanem kizárólag egy politikai testületet, a kormányt kötelesek szolgálni. A szakmailag felkészült és tapasztalt tisztviselők legjavát elküldték, a többit megfélemlítették. Az alkalmazás feltétele a szaktudás helyett – a korábbi állampárti időket idézve – a politikai megbízhatóság és elkötelezettség lett.

4.8 A minőség javításának hamis jelszavával több mint 20 év után sikerült kiüresíteni az összes kisebb település önkormányzatát. Az igazgatási feladatok jelentős része a központi kormány hivatalának tekinthető, újonnan létrehozott járási hivatalok kezébe került. Ezzel létrejött hazánkban az ötszintű kormányzati közigazgatás (országos központ, régiók, megyék, járások, községek), ami egy kicsi és nem föderatív berendezkedésű országban felesleges, abszurd és iszonyatosan drága.

4.9 Természetesen igaz, hogy a hazánkban meglévő csaknem 3200 települési önkormányzat bizonyosan nem alkalmas alkotmányos jogként is rögzített társadalmi alapszolgáltatások közel egyenlően magas színvonalú nyújtására. Ugyanakkor világos, hogy a szükségképpen rugalmatlanabb központi kormányzat még kevésbé alkalmas a helyi igények kielégítésére.

4.10 Bebizonyosodott, hogy a kormány által központosított szolgáltatások minősége nem javult, miközben a költségek, a bürokrácia és a feladatok párhuzamos ellátásából fakadó átfedések nőttek. A végzetesen szétaprózott kistelepülési önkormányzatok megmaradtak, noha a területükön élő lakosságnak már lényegében nem nyújtanak semmilyen szolgáltatásokat. A kötelező magánnyugdíjpénztárak szétverése után az önkormányzatiság kiüresítése képviseli hazánkban a másik legsúlyosabb következményekkel járó ellenreformot.
 

 

 

A GAZDASÁGI-TÁRSADALMI FELEMELKEDÉS PROGRAMJA

5. Milyen Magyarországot akarunk?

Olyan Magyarországot, ahol a modern, európai ihletésű alkotmány az állam ellenében is megvédi az egyének, családok, kisközösségek, vállalkozások, felekezetek, kultúrák, népek és nemzetek szabadságát. Értelmetlen törzsi szabadságharc helyett a személyiséget kiteljesítő és a szűkebb-tágabb közösségeket gazdagító, értelmes szabadságot akarunk.

5.1 Olyat, ahol lehet és érdemes élni. Ahol a felnövekvő nemzedékek megtalálják boldogulásukat. Olyat, amely az egészséges nemzeti öntudatot minden lehetséges eszközzel gyarapítja és a nemzeti összefogást hasznosítja a társadalmi szolidaritás kiterjesztésére. Olyan Magyarországot, ahol a modern, európai ihletésű alkotmány az állam ellenében is megvédi az egyének, családok, kisközösségek, vállalkozások, felekezetek, kultúrák, népek és nemzetek szabadságát. Olyan államot, amelyik maradéktalanul garantálja az emberi és polgári szabadságjogok összességét.

5.2 Értelmetlen törzsi szabadságharc helyett a személyiséget kiteljesítő és a szűkebb-tágabb közösségeket gazdagító értelmes szabadságot akarunk. Nyugati világot, demokratikus értékrendet, alkotmányos jogállamot, intézményes demokráciát, kölcsönösen előnyös európai integrációt akarunk. A szomszéd nemzetekkel való megbékélést, összefogást, egymás kölcsönös megismerését, az együttélő és egymásra ható egyenjogú kultúrák tiszteletét, a Kárpát-medence különböző államaiban élő magyar nemzetrészek egyetértését, összefogását, anyagi, kulturális és erkölcsi gazdagodását, politikai felemelkedését.

5.3 Olyan ország felépítéséhez kívánunk hozzájárulni, amelyben szabad és szuverén állampolgárok élnek, akik tudatában vannak egyéni és közösségi felelősségüknek szűkebb környezetük, Magyarország, Európa és az egész emberiség jövője iránt. Képviselik a szolidaritás, a humánum értékeit és tiszteletben tartják az általános erkölcsi normákat, az emberi méltóságot és erre figyelemmel a gondolat és a véleménynyilvánítás szabadságát.
 

 


6. A választások előtti feladat

Ahhoz, hogy a második Orbán-kormányt 2018-ban le lehessen váltani, a hatályos választási szabályok miatt elengedhetetlenül szükséges, hogy a demokratikus ellenzék minden pártja összefogjon.

6.1  Ahhoz, hogy a második Orbán-kormányt 2018-ban le lehessen váltani, a hatályos választási szabályok miatt elengedhetetlenül szükséges, hogy a demokratikus ellenzék minden pártja összefogjon. Meg kell egyezni a demokratikus minimumban. Ez nem más, mint az alkotmányos jogállam, a demokrácia alapvető intézményeinek helyreállítása.

6.2 Ha az ellenzéki koalíció képes kétharmados győzelmet aratni, akkor a Fidesz-ihletésű Alaptörvény módosítható. Ennek alapján a demokrácia alapvető intézményeit helyre lehet állítani, a kormány működését biztosítani. Ha az Orbán-kormányt váltó koalíció csak abszolút, de nem kétharmados többséget nyer, akkor az új kormány működőképességét a jelenlegi jogrend keretei között kell megtalálni. Ez nehéz, de nem lehetetlen feladat.  
 

 


7. Az alkotmányos jogállam és az intézményes demokrácia helyreállítása

A jelenlegi kormány leváltása esetén minden mást megelőző teendő az alkotmányos jogállam és az intézményes demokrácia helyreállítása. Erre nemcsak a közjog, hanem a gazdasági jog területén is múlhatatlanul szükség van.

7.1 A jelenlegi kormány leváltása esetén minden mást megelőző teendő az alkotmányos jogállam és az intézményes demokrácia helyreállítása. Erre nemcsak a közjog, hanem a gazdasági jog területén is múlhatatlanul szükség van. A nyugati értékrendet tükröző alkotmányos fordulat biztosíthatja az egyetemes emberi és polgári szabadságjogok maradéktalan érvényesülését.

7.2 Visszatérően felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi kormány alkotmányos pusztítása után mi a helyes megoldás: a mai Alaptörvény módosítása, vagy pedig egy merőben új alkotmány megalkotása. Megítélésünk szerint mindkét feladat adott, csak megoldásuk sorrendje a kérdés.

7.3 Az Alaptörvényt az új kormány működőképességének biztosítása végett azonnal módosítani szükséges. Egyúttal azonban érdemes megkezdeni egy jövőbemutató és időtálló, valamint a lehető legszélesebb nemzeti-társadalmi egyetértésen alakuló új alkotmány kidolgozását. Míg az első feladat bizonyosan nem halasztható, addig a második nem végezhető el néhány év alatt. Míg az ország működőképességének helyreállítása, a Fidesz által létrehozott alkotmányos és gazdasági csődtömeg felszámolása nem tűr halasztást, az új alkotmány kidolgozásával nem lehet, de nem is kell sietni. Nem a sebesség, hanem a minőség és az új alkotmány mögé építhető egyetértés, nemzeti és társadalmi konszenzus lesz a politikai teljesítmény legfőbb mércéje.

7.4 A sarkalatos törvények intézménye idegen a nemzetközi jogfejlődéstől. A magyar jogrendszerbe az 1989-es ún. Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai nyomán került be. Ennek akkor egyértelműen politikai oka volt: kizárni azt, hogy alapvető alkotmányos kérdésekben a mindenkori kormány az ellenzék egyetértése nélkül szabadon módosítsa a jogrendet. A sarkalatos törvények a fiatal demokrácia biztosítékaiként működtek. Ezt a szellemet pontosan a visszájára fordította a jelenlegi kormány. Kétharmados többsége birtokában semmilyen, az alkotmányt érintő kérdésben sem egyeztet az ellenzékkel. Ugyanakkor sok nem alkotmányos erejű, hanem napi politikai problémát is az alaptörvényben rendez. A hatalom visszaél a sarkalatos törvényekkel, amikor azokban olyan ügyeket szabályoz, amelyek jogállamban kizárólag a kormány hatáskörébe tartoznak (pl. személyi jövedelemadó, családi adókedvezmény, földtulajdon, diplomás röghöz kötés stb.). Világos, hogy a sarkalatos törvények intézményét hosszabb távon nem célszerű fenntartani. A meglévő sarkalatos törvényeket és az azokból fakadó alkotmányos rendelkezéseket a lehető legszűkebb körre érdemes korlátozni.

7.5 Az Alaptörvény módosítása után meg lehet kezdeni egyrészt az állami, de nem kormányzati, másrészt a kormányzati intézmények újjáépítését. Ezt a feladatot úgy kell megoldani, hogy közben biztosított legyen az érintett intézmények viszonylag zavarmentes működése. A legfontosabb teendő az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálása. Mivel itt a jelenlegi kormány eddig csak részleges rombolást tudott véghezvinni, ezért elegendő lehet az Országos Bírósági Hivatal azonnali felszámolása. Egyúttal meg kell teremteni a bíróságok igazgatásának hatékony, a bíróságok függetlenségét is garantáló, a jogállammal összhangban lévő szervezeti rendszerét.

7.6 Az Alkotmánybíróság hatáskörének helyreállítása nehezebb feladat, de rövid határidővel az is megoldható. Azonnal szülessen a pártatlanságot és a hatékonyságot egyensúlyba hozó törvény az Alkotmánybíróság tagjaival szemben támasztandó szigorú követelményekről, a bírák megválasztásának korszerű eljárásrendjéről.

7.7 A „centrális erőtér” széttörésének és a túlzottan központosított állam visszabontásának alapvető követelménye az emberi és állampolgári szabadságokat sziklaszilárdan garantáló új intézmények létrehozása. A szabadságjogok egyenlő esélyű és akadálymentes gyakorlásának biztosítása végett hatályon kívül helyezendő a mai állampárti egyházi törvény és helyébe megalkotandó egy, az 1990-es szabályozáson alapuló új törvény.

7.8 Az állam nem avatkozhat be polgárainak hitéleti tevékenységébe, nem kedvezményezhet egyes felekezeteket mások, vagy a nem vallásos polgárok rovására. Az állam és az egyházak teljes mértékben elválasztandók. Lehessen szabadon alapítani új egyházakat, amelyek azonban ezzel nem nyernek jogot állami támogatásra. A hitéleti tevékenység természetesen maradjon adómentes, de legyen élesen elválasztva az egyházak gazdasági, illetve oktatási, gyógyítási, szociális tevékenységétől. Az előbbi nyeresége után adót kell fizetni, az utóbbiak költségeihez viszont az állam normatív módon hozzájárul. A történelmi egyházak hitéletének és az egyházi szervezetek költségeinek fedezetét alapvetően saját híveik biztosítják.

7.9 A sajtószabadság helyreállítása és védelme a negyedik köztársaság demokratikus berendezkedésének az egyik legfontosabb próbaköve lesz. Azonnal hatályon kívül helyezendő a mai médiatörvény, amelyik okkal és joggal hozott szégyent a jelenlegi kormányra. Haladéktalanul meg kell szüntetni a Médiatanácsot, a Médiahatóság jogkörét pedig rendkívül szűkre kell szabni. A közszolgálatiság minősége érdekében teljesen új, karcsú és független állami televíziót kell létrehozni.

7.10 A korrupció elleni tényleges harc a pártok és a politikai kampányok finanszírozása szabályozásánál kezdődik. Nagyon szigorú, a társadalom előtti nyilvános elszámolást megkövetelő törvényt kell megalkotni a pártok és a politikai kampányok pénzeléséről. Ez a legfőbb feltétele annak, hogy a foglyul ejtett, mára teljesen bekebelezett magyar államot végre meg lehessen szabadítani a polipszerűen ráfonódó korrupció rettenetes béklyójától.
 

 


8. Kisméretű és hatékony központi kormányzat

Ahhoz, hogy Magyarország újra kormányozható, gazdasága élénkíthető, társadalma felemel¬hető legyen, újjá kell építeni a központi kormányzati közigazgatást. Meg kell semmisíteni azt a százkarú polipállamot, amely megfojtja a magánkezdeményezést, aláássa a civil szervezetek működését, és kiüresítette a települési önkormányzatokat.

8.1 Ahhoz, hogy Magyarország újra kormányozható, gazdasága élénkíthető, társadalma felemelhető legyen, újjá kell építeni a központi kormányzati közigazgatást. Meg kell semmisíteni azt a százkarú polipállamot, amely megfojtja a magánkezdeményezést, aláássa a civil szervezetek működését, és kiüresítette a települési önkormányzatokat. A Fidesz által létrehozott, gigantikus, belső összefüggés nélküli, áttekinthetetlen, már elnevezésükben is értelmetlen minisztériumok, főhatóságok helyébe karcsú, áramvonalas és logikusan megszervezett kormányzati főhivatalokat kell állítani.

8.2 Visszaállítandó az önálló Belügyminisztérium, amelyik közigazgatási, rendészeti feladatok mellett az önkormányzati rendszer felügyeletét látja el. Feltétlenül újjászervezendő az Igazságügyi Minisztérium, amelyik a mai szégyenletesen rossz minőségű kormányzati jogalkotás és egyeztetés helyett visszatér a jogállamot megillető minőségi normaalkotáshoz.

8.3 A vízfejjé növesztett, kusza és zavaros Nemzetgazdasági Minisztérium helyett Pénzügyminisztériumra (PM) valamint ettől világosan elkülönülő Gazdasági és Kutatási Minisztériumra (GKM) van szükség. Az előbbi a nemzetgazdasági szintű gazdaság-, költségvetési-, adó- és pénzügypolitika letéteményese, az utóbbi pedig a magángazdaság, az üzleti szektor támasza. A GKM a piacot szervezi, és a versenyt erősíti. (Ezt a munkáját hatékonyan ellensúlyozza az újjászervezendő Versenyhivatal felügyeleti tevékenysége.)

8.4 A gazdaság fejlődése alapvetően függ a kutatás, fejlesztés, innováció (K+F+I) hármasától. Ezek szervezésében és pénzügyi támogatásában az állam szerepe döntő jelentőségű. A költségvetési és fejlesztési funkció azonban gyakran ellentmond egymásnak. Összehangolásuk egy tárcán belül nem, hanem csak a kormány szintjén lehet hatékony és áttekinthető.

8.5 Szét kell darabolni az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Az előbbiből kihasítandó az oktatás, amit a mai Gazdasági Minisztériumból kiemelendő foglalkoztatáspolitikával célszerű párosítani. Mivel a munkaerő minőségét döntően képzettsége határozza meg, így indokolt a Munkaügyi és Oktatási Minisztérium (MOM) létrehozása. A nem közvetlen gazdasági hasznosulású, vagy jelesül nem gazdasági célú alapkutatás felügyeletére ez a minisztérium ugyancsak alkalmas lehet.
 
8.6 Az egészségügy súlyánál fogva külön tárcát igényel és ezt a társadalmi életben megfigyelhető szorosabb összefüggés szerint a szociális ügyekkel érdemes közös irányítás alá helyezni. Ez az ország mai kivérzett szociális állapotában különösen indokolt. Ennek alapján létrejöhet az új Népjóléti Minisztérium, vagy Szociális és Egészségügyi Minisztérium (SZEM).

8.7 Az európai irányzatoknak megfelelően elkülönült szervezetben célszerű megjeleníteni a természetes monopóliumokkal terhelt hálózatos közművek felügyeletét és fejlesztését. A Fizikai Infrastruktúra Minisztériumára (FIM) önálló kormányzati tényezőként van szükség. A modern gazdaságban ugyancsak kiemelt jelentősége van a környezet és a nem megújítható vízkincs védelmének, így a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) helyreállítása indokolt. Magyarország éghajlati, földrajzi, gazdasági adottságai, jelentős hagyományai és az európai Közös Agrárpolitika sajátosságai miatt is kívánatos az önálló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MVM) visszahozatala.

8.8 Az új központi kormányzati közigazgatás – noha a ma létező 8 helyett 11 minisztériumból állna – jóval karcsúbb és kisebb lenne, mint a jelenlegi. Fölösleges átfedések, feladat nélküli államtitkárságok és belső hivatalok tucatjait lehet és kell megszüntetni. Ugyanez vonatkozik a Miniszterelnöki Hivatalra is, amely a jelenlegi kormányfő intenzív gyanakvása, valamint jól ismert és kegyetlen „oszd meg és uralkodj” politikája miatt lényegében minden minisztériumot és azokon belüli államtitkárságot megkettőz. Ennek az óriási méretű és a kormányzást érdemi irányítás helyett megbénító vízfejnek a felszámolása után egy, a kormányzat működését gyorsan és jól összehangoló olyan központi kormányhivatalra van szükség, ahol magasan képzett, nemzetközi színvonalú és feddhetetlen tisztviselők dolgoznak.

8.9 A gazdasági válság elmélyülése közepette ma az állami beruházásokat szinte teljes egészében az Európai Unió finanszírozza. Ennek a forrásnak a hallatlan jelentősége megmarad akkor is, ha a gazdaság növekedésnek indul.  Lényeges, hogy az uniós források felhasználása hatékony, átlátható legyen. Célszerű a magyar tőkeköltségvetést elkülöníteni a folyó költségvetéstől.  A tőkeköltségvetés tervezését, végrehajtását folyamatos és alapos parlamenti és társadalmi ellenőrzés alá kell vetni. (A Miniszterelnöki Hivatalhoz rendelt mai Nemzeti Fejlesztési Ügynökség helyett egy, az új Pénzügyminisztérium alá tartozó kisméretű, ámde hatékony hivatalra van szükség.)
 

 


9. Az önkormányzatiság újjáépítése, megerősítése

A reform célja olyan életképes és hatékony önkormányzatok felépítése, amelyik az Európai Unióban érvényes „szubszidiaritási” elvvel összhangban arra a legalsó szintre telepíti az alapvető közszolgáltatásokat, ahol azok a helyi lakossághoz a lehető legközelebb, az adófizető polgárok erős és közvetlen ellenőrzése mellett még a leghatékonyabban nyújthatók.

9.1 A magyarországi önkormányzati rendszer 2010 előtt sem volt hatékony. Az Orbán-kormány azonban az önkormányzatiság maradékát felszámolva az önkormányzati rendszert zsákutcába vitte. Innen csak felfelé vezethet az út.

9.2 A reform célja olyan életképes és hatékony önkormányzatok felépítése, amelyik az Európai Unióban érvényes „szubszidiaritási” elvvel összhangban arra a legalsó szintre telepíti az alapvető közszolgáltatásokat, ahol azok a helyi lakossághoz a lehető legközelebb, az adófizető polgárok erős és közvetlen ellenőrzése mellett még a leghatékonyabban nyújthatók.

9.3 A csaknem 3200 helyi önkormányzat zöme korábban sem volt életképes. Kis méretük és lakosaik átlagosan alacsony jövedelemtermelő képessége miatt nem is tehetők azzá. Életképesnek az az önkormányzat tekinthető, amelyik (i) képes jó minőségű közjavakat költséghatékonyan szolgáltatni, (ii) van központi települése, és (iii) eléri az ehhez szükséges kritikus méretet. A reform első lépése tehát olyan méretű területet és akkora létszámú lakosságot átfogó legalsó szintű önkormányzati egységek létrehozása, amelyek elvileg képesek jó minőségű közszolgáltatásokat nyújtani.

9.4 Ennek a minimálisan kritikus méretnek Magyarországon elsősorban a járási és a városi önkormányzatok felelnek meg. Ennek alapján a jelenlegi csaknem 3200 önkormányzat helyett elegendő lenne körülbelül 240-270, de semmiképpen sem több, mint 300 ilyen alsószintű önkormányzati egység. Szükséges rögzíteni, hogy tízezer lakos alatt ne legyen önkormányzat, az átlagos önkormányzat lakosköre pedig közelítse meg az ötvenezer főt.

9.5 A szélsőségesen elaprózott hazai önkormányzati rendszer összevonása és nagyobb alapegységek létrehozása nem csorbítja a demokráciát. Éppen ellenkezőleg: tartalommal tölti meg azt. Önkormányzatnak csak akkor van értelme, ha van érdemi tartalma. Az önkormányzatiság tartalmát az adja, hogy a területén élő lakosságnak közösségi szolgáltatásokat nyújt (i) a helyi lakosság igényeinek megfelelő választékban, (ii) jó minőségben, (iii) költséghatékonyan és (iv) áttekinthető módon, tehát minél közvetlenebb demokratikus ellenőrzés és elszámoltathatóság mellett.

9.6 A járási önkormányzatok, mint önkormányzati alapegységek létrehozása lehetővé teszi nemcsak azt, hogy ezek az önkormányzatok visszakapják iskoláikat, egészségügyi intézményeiket, hanem azt is, hogy a középszintű (megyei) önkormányzatoktól is átvegyenek alapvető szolgáltatásokat. Minden közfeladatot az állampolgárokhoz legközelebb kell megoldani!

9.7 Az önkormányzati reform nemcsak összevonást (koncentrációt) jelent, hanem feladatleadást is (decentralizációt). Viszont egyáltalán nem jelent centralizációt, államosítást. Éppen ellenkezőleg: a Fidesz-kormány által az önkormányzatoktól elvett feladatokat és az ezeket ellátó intézményeket maradéktalanul vissza kell adni a születő járási önkormányzatoknak. Ezek a nagyobb önkormányzati alapegységek vegyék át a nemrég teljesen feleslegesen létrehozott járási kormányhivatalok teendőit is.

9.8 A reform következtében a megyei közgyűlés feladatai nagyságrendekkel csökkennek és a regionális feladatokra (regionális közlekedés, fejlesztés, kórház stb.) korlátozódnak. Lényegében nem lesz különbség a megye és a régió között a feladatok tekintetében, így valamelyik szint megszüntethető. Mivel hazánk nem föderatív berendezkedésű, így nincs értelme annak, hogy középszinten választott önkormányzat működjön. Elegendőnek látszik egy kis létszámú, a járási önkormányzatok által delegált testület, valamint egy kis létszámú hivatal. Ennek eredményeképpen háromszintű közigazgatás jönne létre Magyarországon, ami rengeteg költség megtakarítását teszi lehetővé úgy, hogy egyúttal a közszolgáltatások minősége lényegesen javul.

9.9 Az észak-európai modell nem munka és reformok nélküli jólétet jelent, hanem hatékony munkát és erős helyi demokráciát. Hatékony munkára kényszerülő, áttekinthető és tisztakezű önkormányzat csak akkor jön létre, ha a helyi demokráciát komoly mértékű helyi adózás támasztja alá.
 

 


10. Alacsony adókat, arányos közteherviselést

Fontos, hogy a minimálbér kétszereséig maximum 10%-os, jelképes adó terhelje a személyi jövedelmeket, miközben célszerű biztosítani, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak is vegyenek részt a közteherviselésében. Ebből viszont az következik, hogy célszerű visszatérni a többkulcsos szja-rendszerre.

10.1 A helyi adózás kialakításakor figyelemmel kell lenni arra, hogy a helyi társadalom állampolgári felelősségvállalás szempontjából kevésbé érett és öntudatos rétegei elvonhatják jövedelmeiket a helyi önkormányzat elől. A mai teljesen nyitott világban ez az adóalapok elvándorlását jelenti. Mivel a személyi és vállalkozói jövedelmek közvetlen és erőteljes helyi adóztatása bizonyosan nem termel komoly mértékű adóbevételeket, hiszen mind az állampolgárok, mind vállalkozásaik könnyen elmozdulhatnak, ezért a nemzetközi gyakorlat szerint a legjobb helyi adófajta az ingatlanadó. Az ingatlanok láthatóak, nem mozdíthatóak, a hazai társadalom sokat költ rájuk. A tárgyiasult jövedelmeket be kell vonni a társadalmi közteherviselésbe.

10.2 A mindenféle ingatlanra – gyárépületre, irodaházra, magasépítményre, termőföldre, benzinkútra, lakóépületre stb. – egyaránt kivetett, a környezeti terheléssel arányos és a fizikai infrastruktúra igénybevételét is tükröző adó bízvást nem lesz elegendő az önkormányzatok felszaporodó feladatainak finanszírozására. Ezért önkormányzati bevétellé kell váljon a személyi jövedelemadó (szja) is. A központilag beszedett és országosan egységes szja-ból származó bevétel felét az önkormányzatok közvetlenül megkapják szabadon felhasználható forrásként. Az szja-bevétel másik fele kötelező feladatok célzott finanszírozását szolgáló fejkvóták formájában (pl. közoktatási tanulólétszám) kerüljön vissza hozzájuk. Ezzel a bevételek növelésében való érdekeltséget és a területi jövedelemkülönbségek részleges kiegyenlítésének követelményét sikerülhet optimálisan összehangolni.

10.3 Az szja nemcsak az arányos közteherviselés eszköze, hanem a munkaerő nemzetközi versenyképességét meghatározó költségtényező. A mai kormány azt hirdeti, hogy hazánkban az szja 16%-os kulcsa nem magas. Nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a minimálbért alig meghaladó jövedelmek az ilyen fizetéssel járó munkavégzés alacsony termelékenysége miatt ezt az alacsonynak tűnő mértéket is nehezen viselik.  Egységes adókulcs alkalmazása tehát elsősorban azért nem megfelelő, mert a munkaerő hatékonysága általában sokkal jobban szóródik, mint a bérek.

10.4 Fontos, hogy a minimálbér kétszereséig maximum 10%-os, jelképes adó terhelje a személyi jövedelmeket, miközben célszerű biztosítani, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak is vegyenek részt a közteherviselésében. Ebből viszont az következik, hogy célszerű visszatérni a többkulcsos szja-rendszerre. 10 %-os induló adómérték mellett így szükséges egy 20%-os és az igazán magas jövedelmekre egy 30 %-os adósáv alkalmazása is. A kellő mennyiségű adóbevétel és társadalmi igazságosság elérése végett célszerű minden kedvezményt és mentességet megszüntetni.

10.5 A kis és közepes vállalkozásoknak az az érdeke, hogy az adózás rendje kiszámítható és stabil legyen. Ezt az elmúlt huszonkét év alatt egyetlen kormány sem tudta biztosítani. Az eva (korábbi egyszerűsített vállalkozási adó) és a mostani kiva (kisvállalkozói adó) megszüntette az adórendszer semlegességét. Az adózási rendszer versenytorzító tényezővé lépett elő. Ezen az ír példát alapul véve nem nehéz változtatni. Ráadásul a vállalkozói adórendszert érdemes összehangolni az szja-val. A vállalkozói nyereségek adója ugyancsak induljon 10%-tól és a kulcs a méret arányában emelkedjen.

10.6 Az adórendszer egyszerűsítése és ésszerűsítése megköveteli az utóbbi években az Orbán-kormány által bevezetett összes, ágazati jellegű, büntető célzatú, versenytorzító adófajta megszüntetését. Normális adórendszerben és alacsonyabb kiadások – tehát kisméretű állam – esetén kevés adófajta stabilan előállítja a közszolgáltatások fedezetéül szolgáló bevételeket. Mivel a szóban forgó adók nyilvánvalóan akadályozzák gazdaságunk növekedését, ezek azonnali kivezetése hallatlan lökést adhat mind a beruházásoknak, mind pedig az ehhez nélkülözhetetlen hitelezési tevékenységnek.

10.7 A központi költségvetés adóbevételeinek legfontosabb forrása az áfa. Az általános forgalmi adóval kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer akkor működik jól, ha kevés az adókulcs és azok viszonylag közel vannak egymáshoz. (Különben nagy a politikai nyomás a termékek átsorolására és az eladott termékek máskénti megnevezésével a csalásra.) Az Orbán-kormány ebben a tekintetben is a legrosszabb megoldást választotta. 27%-os határkulcsával Magyarország ma bízvást világbajnok. Ezt a rendkívül káros irányzatot fokozatosan meg kell fordítani.

10.8 A társadalombiztosítási járulék ugyanúgy része a közterhek viselésének és a munkaerő nemzetközi versenyképességének, mint az szja. Mértéke ezért tetszőlegesen nem növelhető. Noha csökkentésükre – és az utóbbi időben szelektív csökkentésükre – mindig lehet népszerű indokot találni, ez ugyancsak elkerülendő, hiszen a felosztó-kirovó, tehát társadalombiztosítási jellegű nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszereket csak akkor érdemes elkülönített állami költségvetési alapként működtetni, ha azok pénzügyi egyensúlya tartósan biztosítható. Ha a társadalombiztosítást hosszú távon is megtartandó intézménynek tekintjük, akkor a tb-járuléknak minden dolgozóra egységesen érvényesnek és stabil mértékűnek kell lennie.

10.9 Hazánkban az elmúlt években divatos volt javaslatot tenni a tb-járulék csökkentésére, miközben a kifizetések és az elvárások egyre növekedtek. A mai kormány megadta a kegyelemdöfést a társadalombiztosítás rendszerének azzal, hogy a tb-járulékot szolidaritási adónak átkeresztelve elvágta az utolsó kapcsot a járulékfizetés és a cserébe elvárható szolgáltatások között. Az érdemi reform lényege az, hogy a járulékfizetés és a járadékélvezet közötti kapcsolatot a legszorosabban helyre kell állítani egyéni szinten.
 

 


11. A nyugdíjrendszer és az egészségügy helyreállítása

A nyugdíjrendszer újabb reformjának a svéd modell irányába célszerű elmozdulni. Ez a rendszer képes a leginkább biztosítani egyrészt az időskori jövedelempótlást, másrészt a nyugdíjrendszer hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát. Az egészségügyben ahhoz, hogy megtartsuk az egészségügyi dolgozókat, és hosszú távon stabil, a kor színvonalához igazodó ellátórendszer jöjjön létre, egymást erősítő lépések sora szükséges.

11.1 A nyugdíjrendszer újabb reformjának a svéd modell irányába célszerű elmozdulni. Ennek mibenlétével kapcsolatban elhangzott tudatos torzítások és félelemkeltés helyett érdemes leszögezni, hogy a nemzedékek közötti, szolidaritási jellegű jövedelemelosztást megtestesítő, felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszeren belül ez a modell az, amely leginkább képes biztosítani egyrészt az időskori jövedelempótlást, másrészt a nyugdíjrendszer hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát. A svéd nyugdíjrendszerben a nyugdíjkorhatár a várható élettartammal párhuzamosan emelkedik. Másrészt összességében és abszolút értelemben annyi nyugdíjat osztanak ki, amennyi a dolgozók befizetése. Harmadrészt minden egyes nyugdíjas viszonylagos értelemben annyi nyugdíjat kap, amennyit élete során relatíve befizetett az összes többi polgárhoz képest. Az állami rendszerek közül ma ez a legjobb.

11.2 Annak ellenére, hogy a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert az Orbán-kormány szétverte, kiegészítő mértékben célszerű újraindítani azt. Gyorsan csökkenő és öregedő népességű országban ugyanis kizárólag az öngondoskodás komoly mértékű megerősítése enyhítheti az állami nyugdíjrendszerre nehezedő állandó politikai és pénzügyi nyomást. Addig is, amíg a politikai helyzet megérik ennek a hallatlanul fontos reformnak az újraindítására, fontos növelni az önkéntes nyugdíjpénztárak vonzerejét, a befizetések adókedvezményeit, szerepüket a népszerű cafeteria rendszerben.

11.3 A társadalombiztosítás egészségügyi ága egyrészt alulfinanszírozott, másrészt a finanszírozás egycsatornás állami monopoljellege nem ösztönöz versenyre, ami pedig nélkülözhetetlen lenne a szolgáltatások minőségének javítása, a hozzáférési esélyek viszonylagos egyenlőségének biztosítása, a költséggazdálkodás javítása és a korrupció (hálapénz) visszaszorítása végett. Ez az a terület ahol leginkább szükség van reformok kritikus tömegére.

11.4 Az egészségügyben az alábbi, egymást erősítő lépesek szükségesek ahhoz, hogy megtartsuk az egészségügyi dolgozókat, és hosszú távon stabil, a kor színvonalához igazodó ellátórendszer jöjjön létre:

(i) A szolgáltatásban az államosítás, központosítás megszüntetése, az önkormányzati tulajdon visszaállítása, a magántulajdon térnyerése, szabályozott verseny feltételeinek megteremtése (i) a         2 háziorvosi és szakrendelői rendszer önálló vállalkozói formájának megerősítése, csoportpraxisok támogatása (ii) a magánbiztosítás jó szabályozása, fokozatosan kötelezővé tétele (iii) a gyógyító személyzet közalkalmazotti jogállásának megszüntetésével a (iv) bérek felszabadítása (v) elektronikus betegségbiztosítási kártya bevezetése,amelyik naprakészen kimutatja, hogy egyrészt tulajdonosa, másrészt annak munkáltatója fizetett -e hozzájárulást abban a hónapban, aminek révén mód lenne a (vi) potyautasok hatékony kiszűrésére és a fizetési fegyelem komoly mértékű megerősítésére.
 

 


12. Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

Örökzöld, de megítélésünk szerint értelmetlen vita az, hogy vajon gépesített nagybirtokokra, vagy élőmunka-igényes kisbirtokokra van szükség. Mindkettőre.

12.1 Az ismert világméretű és európai gazdasági fejlődési folyamatok tükrében kijelenthető, hogy sem a mezőgazdasági nyersterméktermelés, sem pedig a magas feldolgozottsági fokú, jó minőségű élelmiszerek előállítása nem lesz többé húzóágazat, a gazdasági növekedés meghatározó motorja. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy hazánk jövője szempontjából a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak nincs jelentősége. Éghajlati, domborzati, víz- és talajadottságaink miatt, valamint gazdasági és társadalmi hagyományainkból kifolyólag a mezőgazdaság Magyarországon mindig fontos ágazat marad. A hangsúly azonban a minőség, a (termés)hozamok és a (költség)hatékonyság javításán, nem pedig az előállított mennyiségen van.

12.2 Örökzöld, de megítélésünk szerint értelmetlen vita az, hogy vajon gépesített nagybirtokokra, vagy élőmunka-igényes kisbirtokokra van szükség. Mindkettőre. A szántóföldi növények hatékony termesztése igényli a nagy, egybefüggő, homogén talajterületeket, amelyeken a gépi művelés elsődleges és kevés, ámde magasan szakképzett munkaerőre van szükség. Nyilvánvaló, hogy csak a nagyméretű, fejlett és gépesített gazdaságok képesek előállítani a mezőgazdasági nyerstermékexport túlnyomó többségét, amiben a magyar gazdaságnak hosszú távon is komoly és stabil piaci előnye van.

12.3 A vidék népességmegtartó ereje, a vidéki népesség foglalkoztatása és jóléte azonban nem biztosítható azzal, ha csak nagybirtokok léteznek. Bármennyire is kívánatos a magas fokon gépesített, hatékony exportorientált nagygazdaságok elterjedése, nem mondhatunk le a kisméretű gazdaságokról.
A feladat az, hogy ezeket stabilan jövedelmezővé változtassuk úgy, hogy a számukra biztosított uniós támogatásokat elsősorban fejlesztésükre legyünk képesek felhasználni. Ehhez erőteljes gazdaképzésre is szükség van.

12.4 A mai kormány földosztó politikája államfüggő birtokosok osztályának kiépítését célozta. Amellett, hogy ez lényegében kisemmizte a helyben lakó vidéki népességet, nem eredményezte a hatékonyság növekedését sem. A gazdálkodás biztonsága és a szerződések tiszteletben tartása azonban nem engedi, hogy a megkötött fölbérleti szerződéseket az új kormány felmondja. Arra azonban lehet és kell törekedni, hogy a meglévő – részben állami – földalapokból a helyben lakó gazdák kiemelten előnyösen részesüljenek. Szükséges az is, hogy a letelepedett gazdálkodók – állampolgárságukra való tekintet nélkül – a termőföldek tulajdonjogát is megszerezhessék.
 

 


13. A fizikai infrastruktúra fejlesztése – energia

Alapvető feladat az energiafelhasználás csökkentése. Gazdasági stabilitásunk érdekében célszerű a mindenkori minimális áramfogyasztásnak megfelelő mennyiséget atomerőművel előállítani. A megújuló energia felhasználása már nem csak technikailag lehetséges, hanem egyre inkább jövedelmező is.

13.1 A nemzetgazdaság fejlődésének és stabilitásának az egyik legfontosabb pillére az energia. Az energiaszolgáltatás árától és megbízhatóságától függ a gazdaság összes szektora és ágazata, de alapvetően befolyásolja a családok megélhetési lehetőségeit is. Jelentősége a jövő gazdaságában, különösen pedig egy kicsi, nyitott és hagyományos energiahordozókban (szén, kőolaj, földgáz) szegény országban aligha túlbecsülhető.

13.2 Az energiaszolgáltatás mögé épített hálózatos fizikai infrastruktúra egy része ráadásul természetes monopóliumot képez (nagyfeszültségű villamos távvezeték, nemzetközi olaj- és gázvezetékek, atomerőművek). Ahhoz, hogy az energiatermelők és -szállítók közötti verseny hatékonyságemelő hatásai teljes mértékben kibontakozzanak, szükség van a természetes monopólium elemeknek a hozzáférést egyenlő eséllyel biztosító állami szabályozására.

13.3 Míg elsődleges és hagyományos energiahordozókból Magyarország mindig behozatalra fog szorulni, a másodlagos energia – így elsősorban a villamos energia termelése – terén nemzetközi függőségünk csökkenthető. Ha ez megvalósítható versenyképes belföldi árakkal és technológiákkal – ami a környezetvédelmi szempontokat is érvényesíti –, akkor feltétlenül érdemes erre törekedni.

13.4 Hazánkban az áramtermelés tekintetében az atomenergiának nincs alternatívája. Gazdasági stabilitásunk érdekében célszerű a mindenkori minimális áramfogyasztásnak megfelelő mennyiséget atomerőművekkel előállítani. Ha a biztonsági követelményeket maradéktalanul érvényesítjük, akkor hosszabb távon ez a legtisztább és a leginkább gazdaságos megoldás. Ez nem zárja ki a villamos áram kölcsönösen előnyös külkereskedelmét.

13.5 Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a megújuló energia forrásainak nemcsak technikailag lehetséges, hanem immár jövedelmező kiaknázási lehetőségeit sem. Ebből a szempontból a leginkább ígéretes fejlődés a napelemek olcsóvá válása. Megfelelő átvételi árak mellett komoly mértékűvé válhat a háztetőkön termelt elektromos áram hazánkban is (akárcsak a napfényes Spanyolországban, vagy éppen a jóval rosszabb helyzetben lévő Németországban).  Ráadásul technológiai fejlődés nyomán a beruházások sem igényelnek többé jelentős állami támogatást.

13.6 Az elmúlt évek talán legvitatottabb áramfejlesztő módszere a szélkerék alkalmazása. Magyarországon a szél alacsony intenzitása és kiszámíthatatlan mivolta, illetve az emberi és állati élőhelyektől való kellő távolság hiánya nem teszi gazdaságossá a szélenergia érdemi termelését és felhasználását.

13.7 Noha gázfogyasztásunk csökkenő irányzatot mutat, a földgáz szerepe a hazai energiafelhasználásban hosszabb tavon is megmarad. Mivel a hazai termelés felfuttatására földtani adottságainknál fogva nincs remény, marad a behozatali források sokrétűvé tétele és a tárolókapacitás bővítése.
 

 


14. A fizikai infrastruktúra fejlesztése – közlekedés

A közlekedés fejlesztése összehangolt állami és magánvállalkozói erőfeszítéseket igényel. A közlekedési, szállítási költségek minden termék árában megjelennek. A mai kormány tevékenysége ebből a szempontból is egyértelműen akadályozza az ország fejlődését, a gazdaság növekedését.

14.1 A közlekedés az energia egyik legfontosabb fogyasztója, egyszersmind a gazdasági fejlődés alapvető tényezője – csakúgy, mint az energiaágazat. Fejlesztése összehangolt állami és magánvállalkozói erőfeszítéseket igényel. Ezen túlmenően a természetes monopólium elemeihez való hozzáférés (vasúti pályák, kikötők, repülőterek stb.) versenyerősítő állami szabályozása alapvető fontosságú az egész nemzetgazdaság fejlődése szempontjából.

14.2 A közlekedési, szállítási költségek minden termék árában megjelennek. Az elhibázott állami beruházások, a nem hatékony logisztikai rendszerek, az ágazatra kirótt állami sarcok csökkentik mind a gazdaság versenyképességét, mind pedig a háztartások jövedelmeit. A mai kormány tevékenysége ebből a szempontból is egyértelműen akadályozza az ország fejlődését, a gazdaság növekedését.

14.3 A közlekedési ágazatok között jelentős aránytalanságok alakultak ki. A vasúti szállítás és utazás visszaszorult, a vízi szállítás elhanyagolható, holott ezek az ágazatok – különösen a tömegtermékek esetén – olcsóbb mozgatást képviselnek, nem beszélve az egyértelmű környezetvédelmi előnyökről. Csak a távolsági közúti közlekedés bővül, de a magas autópályadíjak miatt ez is elsősorban a hagyományos közutak túlterheltségét fokozza.

14.4 A vasúti pályák elhanyagolt, leromlott állapota nem teszi lehetővé, hogy kihasználjuk hazánk kedvező földrajzi fekvését a nemzetközi teherforgalom növelésében. Elfogadhatatlan, hogy a nemzetközi fővonalak jelentős részén az utazás százötven évvel ezelőtti állapotokat idéz. (A 400 kilométeres távot Kolozsvárig a nemzetközi gyorsvonat pontosan 7 óra alatt teszi meg – nem csoda, hogy a nyári idényt leszámítva szinte senki nem utazik rajta.)

14.5 A vasúti és a közösségi közúti közlekedés minden vállalata veszteséges és hatalmas összegű állami támogatásra szorul. A veszteséges állami cégek ráadásul a korrupció melegágyai és a politikai vagyonfosztogatás áldozatai. Elsőrendű feladat ebben a vonatkozásban a tarifarendezés, a túlburjánzó és indokolatlan kedvezmények megszüntetése, a belső szervezeti és irányítási káosz felszámolása, vezetők kinevezése nemzetközi pályázat és világosan megfogalmazott hatékonysági célok és követelmények alapján.

14.6 A légiközlekedés területén elsődleges feladat a Liszt Ferenc repülőtér utasbarát kiszolgálási rendszerének visszaállítása, a sarc jellegű indokolatlan telekadó megszüntetése. A szabályozás elsősorban a verseny erősítésére összpontosítson azzal, hogy segíti más repülőterek forgalomba helyezését. Légitársaságok létrehozása és működtetése a versenyszféra feladata.

14.7 A világviszonylatban felgyorsuló városiasodási folyamat alól hazánk sem kivétel, annak ellenére, hogy az abszolút népességcsökkenés megjelent jó néhány városunk esetében is. A városi közlekedési szolgáltatások javítása nem presztízsberuházásokat, hanem összehangolt és folyamatos fejlesztést igényel. A nagyobb városokban abszolút elsődleges kell legyen a közösségi közlekedés, miközben a gyalogos és kerékpáros mozgás is sokkal nagyobb teret követel. Ezzel összefüggésben célszerű felszámolni a parkolási káoszt, ami a közösségi közlekedéssel összehangolt külvárosi megoldásokat igényel.
 

 


15. A felemelkedés kulcsa a kultúra

A huszonegyedik században csak annak a társadalmi berendezkedésnek van jövője, amelyben a magyar kultúra védelme mellett a Magyarországon élő nemzetek és nemzetrészek kultúráinak megbecsülése és kölcsönös tisztelete nemcsak az állam, hanem a társadalom, a vállalkozók, a középosztály támogatására érdemes és azt folyamatosan elnyerő eleven hagyomány.

15.1 Az ország teljesítményét, az állam szilárdságát és az élet minőségét nem pusztán a gazdaság, hanem legalább ugyanolyan mértékben a kultúra határozza meg. Az oktatás színvonala, a tudományos tevékenység minősége és elismerése, a civil szerveződések sokfélesége, az információ szabadsága visszahatnak a gazdaságra, az államra, a családok és a nemzet sorsára.

15.2 A huszonegyedik században csak annak a társadalmi berendezkedésnek van jövője, amelyben az adott államban élő nemzetek és nemzetrészek kultúráinak megbecsülése és kölcsönös tisztelete nemcsak az állam, hanem a társadalom, a vállalkozók, a középosztály támogatására érdemes és azt folyamatosan elnyerő eleven hagyomány.
 

 


16. A közoktatás újjáépítése

A magas munkanélküliség és az alacsony foglalkoztatás Magyarországon alapvető szerkezeti probléma. Ezen a helyzeten az oktatás színvonalának, a munkaerő minőségének, szakmai képzettségének és általános műveltségének látványos emelésével lehet változtatni. Az oktatás feladata a nemzeti összetartozás erősítése is. Mindez évtizedekre szóló hatalmas nemzeti feladatot jelent.

16.1 A rendszerváltás után széles közben elterjedt az a tévhit, miszerint a volt szocialista országokban tömegével áll rendelkezésre a jól képzett és olcsó munkaerő. Ezt az illúziót a hatalmasra duzzadó munkanélküliség már a piacgazdaság első éveiben kikezdte. A keserű valóság felismerését később elősegítette a globalizáció, majd az uniós csatlakozás. Napjainkra az európai méretű gazdasági és társadalmi válság végérvényesen bebizonyította, hogy a szakképzetlen és részben műveletlen munkaerő iránt nincs piaci kereslet.

16.2 Húsz év tapasztalata azt bizonyítja, hogy hazánkban egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a munkanélküliség. Egyrészt hiány van fontos szakmákban magasan képzett munkaerőből, másrészt foglalkoztathatatlanok széles tömegei szorultak ki a munkaerőpiacról. A magas munkanélküliség és az alacsony foglalkoztatás Magyarországon alapvető szerkezeti probléma. Ezen a helyzeten az oktatás színvonalának, a munkaerő minőségének, szakmai képzettségének és általános műveltségének látványos emelésével lehet változtatni. Ez évtizedekre szóló hatalmas nemzeti feladatot jelent.

16.3 Az oktatás rendszer alapja a közoktatás. Ez a rendszerváltás óta mindig mostoha közszolgálati terület volt. Napjainkra a romlást az iskolák központi kormányzati igazgatás alá vétele („államosítása”) tette teljessé. Egy szörnyű monstrum, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása – a pénzkivonás mellett – egyetlen célt szolgált, a politikai klientúra kiépítését. Ma 198 pályázat nélkül kinevezett tankerület-vezető irányít több mint százezer pedagógust. Az orbáni antireform keretében az iskolaigazgatóktól elvették a legfontosabb munkáltatói jogokat (kinevezés, jutalmazás, fegyelmezés). Az egész folyamatot áthatotta a tanítók és tanárok iránti bizalmatlanság. Erre utal a Nemzeti Alaptanterv kötelező tartalmának meghatározása, az egységesített tankönyvpiac, a tanfelügyelet bevezetése. Ebben a tekintetben is vissza kell térni ahhoz a korábbi gyakorlathoz, hogy a Nemzeti Alaptanterv alapvetően nem konkrét ismeretek, hanem készségek elsajátítását írja elő a tanári témaválasztás jelentős szabadsága mellett.

16.4 Az oktatási reform kiindulópontjaként az általános iskolákat vissza kell adni az azok hatékony működtetésére képes legalsó szintű, tehát az újonnan létrehozandó járási és városi önkormányzatoknak. Az iskolák gazdái a helyi társadalom, az önkormányzat, a tanárok, a szülők és a diákok legyenek. A tankötelezettség 18 éves korig tartson.

16.5 Általában a hátrányos helyzetű, különösen a roma származású tanulók felzárkózása végett szükség van az egész napos iskolára. Nagyobb méretű, jobban felszerelt, bőkezűbben finanszírozott általános iskolákban az egész napos nyugodt, készségfejlesztő, színvonalas oktatás és nevelés jobb eredményt hoz a felzárkózás, a társadalmi összefogás és együttműködés (kohézió és szolidaritás) készségeinek kimunkálásában és elsajátításában is.

16.6 Az egészséges nemzeti öntudat nem az egyének veleszületett tulajdonsága, hanem elsajátított értékrend, kötődés és kötelességvállalás. Ezt mindenki gyerekkorától kezdve sajátítja el, a családban, az iskolában és a társadalomban. A közoktatás a nemzeti öntudat ápolását kell szolgálja, többek között a tanterv erre alkalmas elemeinek aktív felhasználásával. A nemzeti öntudat erősítésére a hazánkban élő nemzeti kisebbségeknek is joguk van, amelyet az anyanyelvükön történő oktatás és nevelés valósít meg.

16.7 Közoktatási intézmények finanszírozását nem szétaprózott normatívák, hanem egyetlen megemelt fejkvóta szerint kell biztosítani. Célzott normatív támogatásra van szükség minimális iskolaméret és a tanulók száma alapján. Ezt az önkormányzatok saját bevételeikből tetszés szerint kiegészíthetik.

16.8 Kimutatások szerint az osztálylétszámnak elég tág határok között nincs érdemi hatása a tanulók teljesítményének alakulására. Annál inkább döntő szerepet játszik a tanítók és tanárok minősége. A reform lehetőségei ebben a tekintetben szinte korlátlanok. A tanító- és tanárképzést a szükségletek szintjére kell beállítani, ennek színvonala pedig jelentősen emelendő. Miközben lehetővé kell tenni a gyenge minőségű tanítók és tanárok elbocsátását, szükség van a pedagógus bérek emelésére. Erre azonban csak az új önkormányzati tulajdonú iskolák újjászervezésével és erőteljes szakmai továbbképzést követő vizsgák eredményes letétele nyomán kerülhet sor. A fizetéseknek pedig mindenekelőtt a mért, nyilvántartott és elismert egyéni és kollektív teljesítménytől kell függenie.

16.9 A szakképzetlen és alkalmi, vagy feketemunkából tengődő szülők gyermekei, különösen pedig a roma fiatalok számára a szegénységből való kitörés, a felemelkedés útját képezheti keresett kétkezi szakmák elsajátítása. Minden járásban legyen egy kiemelten támogatott, társadalmi figyelem középpontjában álló szakközépiskola. Minden szakmunkástanuló 14 éves korától végezzen műhelymunkát is. A helyi vállalkozói kamarák támogassák ezeket az iskolákat és a vállalkozók kössenek a diákokkal foglalkoztatási szerződést. A hátrányos helyzetű diákoknak kollégium álljon rendelkezésére.
 

 


17. Világszínvonalú felsőoktatást és kutatást!

Magyarországnak világszínvonalú egyetemekre és főiskolákra van szüksége. Ezek csak éles hazai verseny körülményei között alakulhatnak ki. Versenyt viszont csak a hallgatók, szülők és a társadalom értékítéletének érvényesülése támaszt.

17.1 Orbán Viktor kormányának legutóbbi intézkedései – a röghöz kötés, a pénzkivonás, az államilag finanszírozott helyek adminisztratív elosztása stb. – megadták a kegyelemdöfést a hazai felsőoktatásnak. A diákok tiltakozása azonban a közvélemény figyelmének középpontjába állította a felsőoktatást. A kormány becstelensége („nincs tandíj” miközben a diákok túlnyomó többsége nem kis összeget fizet) és tárgyalási képtelensége azt bizonyítja, hogy a hatalom nem érdekelt a bajok orvoslásában. Az orbáni zsákutcából való kiút a felsőoktatás versenyelvű, minőségi fordulatot hozó reformja.

17.2 Magyarországnak világszínvonalú egyetemekre és főiskolákra van szüksége. Ezek csak éles hazai verseny körülményei között alakulhatnak ki. Versenyt viszont csak a hallgatók, szülők és a társadalom értékítéletének érvényesülése támaszt. Ennek alapja a diploma piaci és társadalmi értéke, a jövőbeni pályautak és kereseti lehetőségek világos ismerete, valamint az a rendkívüli befektetés, amit a hallgató és családja tandíj és egyéb költségek formájában vállal.

17.3 A felsőoktatás reformját az alapelvek tisztázásával kell kezdeni. Indokolt meghirdetni, hogy a felsőoktatás nem állampolgári jogon járó és mindenki számára hozzáférhető ingyenes közszolgáltatás, hanem csak a fiatal korosztályok nagyjából fele számára célszerűen elérendő, egész életre szóló nagybefektetés. Mivel ennek haszna elsősorban egyénileg, noha jelentős mértékben a társadalom által is élvezhető, ezért az állami költségvetés – és mögötte az adófizetők, az egész társadalom, benne a felsőoktatásba be nem kerülő népesség – csak korlátozott ideig és mértékben vállaljon részt a felsőfokú tanulás finanszírozási terheiből. A tehetséges jómódúak esetében csak jelképesen, a tehetséges szegények javára jelentős mértékben, a tehetségtelenek esetében viszont egyáltalán nem.

17.4 Jövőnk szempontjából kiemelt jelentőségű a tehetséggondozás. Ennek állami támogatása elengedhetetlen mind a középfokú oktatásban (pl. középiskolai tanulmányi versenyek) mind pedig a felsőoktatásban (pl. tudományos diákkörök, szakkollégiumok, doktori képzés stb.) A tehetségek itthon tartása, illetve visszafogadása érdekében nagyon fontos a posztdoktori és a fiatal szakemberek elhelyezkedésének tudatos és eredményes segítése.

17.5 Élesen elválasztandó a felsőoktatási intézmények külső és belső irányítási rendszere. A belső önkormányzat, a szenátus, a tanszabadság letéteményese. A tulajdonosi és gazdálkodási jogosítványokat új testület, a fenntartók tanácsa gyakorolja, amelyben a bennfentesek nem lehetnek többségben. A fenntartók tanácsában többségben az állam (vagy egyházi iskola esetében a tulajdonos felekezet), a vállalati szektor, valamint  a nemzetközi és hazai tudományos élet világhírű képviselőinek kell helyet foglalni. Ők felelnek az iskola jövőjéért – elsősorban hírnevükkel.

17.6 Hazánkban több mint hetven akkreditált egyetem és főiskola működik, ami egy tízmilliós lélekszámú országban rendkívül sok. Számuk egyes főiskolák nagyobb egyetemekhez való kétségbeesett csatlakozása nyomán várhatóan csökken. A felsőoktatás átalakulási folyamata azonban nem minőségi alapú természetes kiválasztódást tükröz, hanem üres szervezeti megoldásokat a gyorsan csökkenő diáklétszám miatt érzett életveszély elhárítása végett. Ez azonban az alapvető problémát, a szétaprózottságot, a túlméretezettséget és az egyenetlen, sokszor gyenge minőséget nem oldja meg. Alapvető érdek, hogy a kiválasztódási folyamatot felelős és felkészült felsőoktatási kormányzat irányítsa nagyon szigorú és áttekinthető minőségi követelmények érvényesítése mellett.

17.7 Az egyetemek és főiskolák finanszírozása több csatornán keresztül történjen. A mindenkori iskolafenntartónak – állam, egyházak, alapítványok, nagyobb városok önkormányzatai – kell viselnie a felvett diákok színvonalas tanulásához szükséges méretű és összetételű fizikai infrastruktúra (tantermek, laboratóriumok, diákszállók, könyvtár, étterem stb.) fenntartási és felújítási költségeit. Ehhez az intézményeknek célszerű jelentős mértékű saját vagyonnal rendelkezni, amivel a fenntartók tanácsa útmutatásai szerint és döntései alapján önállóan és felelősen gazdálkodnak.

17.8 A változó költségek jelentős hányadát – legalábbis az alapképzésben – a tanulmányok eredményességéhez is kapcsolt és tandíjnak nevezett tandíj kell, hogy fedezze. Ennek fizetése alól csak a leginkább rászoruló diákok kaphatnak felmentést. Megszűnnek tehát az ún. „államilag finanszírozott” vagyis ingyenes képzési helyek, amelyeket napjainkban rendre a jómódú családokból származó fiatalok nyernek el. Ráadásul ezek politikai indíttatású évenkénti újraelosztása a minőséget romboló durva állami adminisztratív beavatkozás és kontroll legfontosabb eszközévé vált.

17.9 A kutatás – fejlesztés – innováció (K+F+I) a jövő stratégiai kérdése. Ez egymással szoros kapcsolatban lévő vállalati és egyetemi kutatóintézetek nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolt átjárható hálózatában tud optimálisan megvalósulni. A vállalatok és az egyetemek együttműködése biztosíthatja leginkább, hogy a gyakorlatban is hasznosítható eredmények szülessenek. Az oktatás és a kutatás összefűzése nyomán a jövő nemzedékei azonnal hozzáférhetnek a tudomány új eredményeihez. A szorosan összefüggő vállalati-egyetemi kutatás-oktatás az alapja az élethosszig tartó tanulásnak is.

17.10 Az új tudományos ismereteket nyújtó „érdeklődés” jellegű és a konkrét „feladat” vezérelt kutatás elősegítése stratégiai kérdés. Ez egyaránt érdeke a gazdaság szereplőinek, mind a vállalkozásoknak, mind pedig az adófizetők pénzével gazdálkodó államnak. Az állam csak az eredmények által visszaigazolt, nemzetközileg elismert, magas színvonalú kutatási tevékenységet támogassa felelős részfinanszírozás formájában. Emellett elsődleges feladata a kutatást segítő jogi és igazgatási környezet kialakítása, az emberi erőforrások fejlesztése. A kutatási, fejlesztési, vállalkozási, továbbképzési költségeket pályázati úton elnyerhető állami támogatás, vállalati adományok és nemzetközi források fedezzék.
 

 


18. A civil szervezetek támogatásának reformja

A civil szervezeteknek, nem kormányzati önszerveződéseknek (NGO) nagy jelentősége van a társadalom mindennapi életében. Elengedhetetlen a civil szervezetek tisztességének és megbecsülésének helyreállítása, a civil szervezetek bevonása a közpénz elosztásába. Meg kell szüntetni a (párt)politikai szimpátia alapján történő támogatásokat.

18.1 A civil szervezeteknek, nem kormányzati önszerveződéseknek (NGO) nagy jelentősége van a társadalom mindennapi életében. A civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, klubok, szövetségek), a társadalmat érintő szinte minden területen fontos tevékenységet végeznek, munkájukat elhivatott emberek végzik, nagyon sok polgár önkéntes részvételével. Tevékenységük különösen áldásos lehet elesett, beteg, fogyatékos, hátrányos helyzetű, válságos helyzetbe került polgártársaink körében, az egészséges életmód kialakításában, a bűnmegelőzés, az oktatás, kultúra és sport területén. Említésre méltó a szakmai szerveződések, kamarák tevékenysége is.

18.2 2010-ig jól működött a Nemzeti Civil Alap (NCA) melyről 2003-ban törvény született, amit az Országgyűlés csaknem egyhangúlag támogatott. E törvény alapján a civil szervezetek valódi demokratikus képviselete valósult meg. Az általuk megválasztott Tanács és kollégiumok  jórészt igazságosan, a többség által elfogadott módon végezték a pályázatok elbírálását. Ezt a döntési rendszert célszerű mihamarabb visszaállítani.

18.3 A jelenlegi kormányzat megszüntette az NCA-t, helyette a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jött létre. Drasztikusan csökkent a civil szervezetek támogatása. Az új kollégiumokban 3 választott fő van, 6 pedig a kormány, illetve ahhoz közel álló civil szervezetek delegáltja. Tragikus helyzetbe kerültek a civil szervezetek, melyek közül számtalan meg fog szűnni. A pályázati alapokból elvont pénzből miniszteri és államtitkári „keretek” jöttek létre, melyekről ma egy személy dönt.

18.4 A NEA, a régi NCA-hoz képest zárt és titkosított dokumentumokkal működő, a döntési folyamatok nyilvánosságát kerülő szervezet. Az NCA 2010-ben mintegy 6,4 milliárd forint költségvetési forrással rendelkezett a civilek számára. A NEA 2012-ben a megalakulásakor már csak 1,8 milliárd forint állami támogatás felhasználásáról döntött. Ez nem csak az egyre nehezülő gazdasági helyzet, hanem a kormányzati központosítás miatt van így.
18.5 Elengedhetetlen a civil szervezetek tisztességének és megbecsülésének helyreállítása, a civil szervezetek bevonása a közpénz elosztásába. Meg kell szüntetni a (párt)politikai szimpátia alapján történő támogatásokat. A civil szervezetek közreműködését kell igénybe venni a pályázatok kiírása során. Indokolt az NCA visszaállítása, amely igazságos forráselosztást jelentene, és kellő megbecsülést nyújtana a polgári önszerveződéseknek.
 

 


19. A kultúra és a média szabadsága

A kultúra felszabadítása a kormányzat gyámkodása alól feltétele az ország előre-haladásának, megújulásának, felemelkedésének. Európai szintű új sajtó- és médiatörvénnyel tegyük kikezdhetetlenné a sajtó és a média szabadságát. Ennek szükségességét a társadalom tájékozódási szabadságából vezetjük le.

19.1 A kultúra a nemzeti öntudat és összetartozás alapja, a társadalom kötőanyaga. Történelmünkben többször előfordult, hogy a kultúra ereje a megmaradást és a megújulást segítette elő. Az elkövetkező megújulásban meghatározó lesz a hazai társadalom kulturális érzékenysége és színvonala. A kultúra felszabadítása a kormányzat gyámkodása alól feltétele az ország előrehaladásának, megújulásának, felemelkedésének. Ez nyitottságot kell jelentsen a bármely irányból érkező valódi értékek iránt.

19.2 A magyar kultúra védelme és erősítése állami és társadalmi feladat, amelyik áttételesen elősegíti az ország gazdasági-társadalmi felemelkedését, politikai fejlődését. Ezt a feladatot hatékonyan csakis minőségre törekvéssel lehet elvégezni. A kultúra sohasem lehet a kormányzathoz közelálló klikkek kialakításának eszköze. Azonnal fel kell számolni mindazokat a csatornákat, amelyek a kultúra és a sport területén az állami erőforrások politikai célzatú felhasználását, lényegében elpazarolását szolgálják.

19.3 Valljuk és hirdetjük a gondolkodás, a véleményalkotás és -nyilvánítás,  a tájékozódás, a sajtó és a média szabadságát. Európai szintű új sajtó- és médiatörvénnyel tegyük kikezdhetetlenné a sajtó és a média szabadságát. Ennek szükségességét a társadalom tájékozódási szabadságából vezetjük le. Önálló és pártfüggetlen módon szervezendő újjá az állami hírszolgáltatás (MTI). A közszolgálati rádió és televízió szakmai irányítását a brit BBC, valamint a magyarországi hagyományokhoz közelebb álló osztrák és német megoldások mintájára kell megszervezni teljes politikai függetlenséggel, a legmagasabb szakmai és kulturális színvonalon.

19.4 A cenzúrahivatalként működő Médiatanácsot meg kell szüntetni, a Médiahatóság jogkörét pedig rendkívül szűkre kell szabni. Fő feladata a jövőben a frekvenciagazdálkodás legyen, mindenféle tartalmi beavatkozás nélkül. Az engedélyek kiadásából, a frekvenciák eladásából, bérbeadásából befolyó bevételek jelentős részét célszerű nyilvános pályázat útján felosztani a közszolgálati tartalomszolgáltatók között.

19.5  Nemzeti érdek a Duna Televízió eredeti szerepének helyreállítása.

19.6 A közszolgálat felügyeletét közbizalmat élvező kuratórium lássa el, amelyben nemzetközi tekintélyű független személyiségek foglalnak helyet. A közszolgálati média állami finanszírozását átlátható és lopásgátló módon, szigorú nemzetközi normák szerint kell biztosítani. Ez olcsóbb lesz, mint bármelyik más jelenlegi megoldás. A közszolgálati médiumoknak érték- és mintaadónak kell lennie Magyarország és az egész magyar nemzet javára.
 

 


20. A modern magyar nemzeti politika öt pillére

A modern magyar nemzeti politikának öt pilléren kell nyugodnia. Az első pillér szerint Az állam egyformán védi és támogatja minden polgárát. Nem nézi származásukat, nemzeti, etnikai, politikai, kulturális, vallási és lelkiismereti elkötelezettségüket, szexuális vonzalmukat stb.

20.1 A magyar nemzet történelmi okokból közel száz évvel ezelőtt olyan helyzetbe került, hogy a magukat a magyar nemzet részének tekintő egyének milliói nem a magyar állam határain belül élnek. Miközben a magyar állam eredeti felelősséggel tartozik saját polgáraiért, nemcsak a magyar állam, hanem a hazai magyar társadalom is különleges felelősséget visel a határon túli magyar nemzetrészek anyagi és szellemi jólétéért, kulturális és politikai kiteljesedéséért, önmegvalósításáért. Ez az erkölcsi alapállás határozza meg a modern magyar nemzeti politika minden elemét.

20.2 A modern magyar nemzeti politikának öt pilléren kell nyugodnia. Egyrészt az egyenjogú államok Európájában még mindig meghatározó az állam polgárainak közössége, amelyik magában foglalja Magyarország minden állampolgárát származásra, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra tekintet nélkül. Az állam egyformán védi és támogatja minden polgárát. Nem nézi származásukat, nemzeti, etnikai, politikai, kulturális, vallási és lelkiismereti elkötelezettségüket, szexuális vonzalmukat stb.

20.3 Az állampolgárok közössége a napjainkban is példamutató szentistváni hagyományokat követően befogadó (inkluzív) jellegű, éles ellentétben a szélsőjobboldal által képviselt kirekesztő (exkluzív) felfogással („Magyarország a magyaroké”). Ugyanakkor a magyar államnak el kell ismernie, hogy a hazai nemzetiségek is önálló politikai nemzetet alkotnak, amely a magyarral minden tekintetben egyenjogú.

20.3 A magyar nemzet sajátos történelmi helyzetére tekintettel rendkívül fontos a kulturális nemzet (második pillér) fogalma. Ez magában foglal mindenkit, aki magyarnak vallja magát. Ez a meghatározás is befogadó jellegű. Nem zárja ki a kettős, sőt akár a többes kötődést sem. Hívja és várja mindazokat, akik vegyes házasságban élnek, vegyes házasságból születtek, vagy akár ukrán, szlovák, román, szerb, horvát, szlovén, német, zsidó, roma vagy bármilyen más származásúak, de a magyar nyelvet és kultúrát életük elidegeníthetetlen részének tekintik, általa gazdagabbnak érzik magukat, ezt a különleges nyelvet, egyedi kultúrát nemcsak megőrizni, hanem ápolni és fejleszteni is akarják.

20.4 A magyar nemzeti politika harmadik és negyedik pillére a határon túli magyar nemzetrészekre vonatkozik. A magyar állam határain túl élő magyarok gazdasági, politikai, kulturális önmegvalósítása, önrendelkezése a velük együtt lakó többségi nemzetek közösségével együtt valósítandó meg. A magyar állam határain túl élő nemzettársaink büszkén vállalhatják többes kötődésüket.

20.5 Míg kulturális értelemben a magyar nemzet elidegeníthetetlen részei, sőt az Európai Unióban megtestesülő nemzetközi összefogás nyomán sok vonatkozásban immár a magyarországi politikai nemzet tagjai is (kettős állampolgárság, harmadik pillér), politikai értelemben önálló nemzettestet képeznek a szomszéd országokban is (negyedik pillér), miközben az ottani állampolgári közösség részének is tekintendők.

20.6 Ennek az az első feltétele, hogy a többségi nemzetek befogadják a kisebbségi magyarokat hazájuk államalkotó nemzeteinek közösségébe. Ez nem a többségi politikai nemzetbe való betagozódást jelenti, hanem azt, hogy a határon túli magyar nemzeti kisebbségek a többségi politikai nemzet mellé lépnek. Nem beolvadásról, hanem egyenjogú politikai tényezőként való együttélésről és együttműködésről van szó.

20.7 Ha politikai értelemben a magyar állam határain túl élő magyar nemzetrészek a többségi nemzetek társnemzeteivé válnak, akkor ebből két dolog következik. Egyrészt a magyarok elemi érdeke, hogy ne pusztán a többségi nemzet mellett, hanem azzal szorosan együtt éljenek. A cél nem a gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális és egyéni kapcsolatok minimálisra csökkentése, valamiféle etnikai zárvány létrehozatala, hanem a kapcsolatok minél szorosabbra fűzése, gazdagítása. Békés egymás mellett élés helyett békés és kölcsönösen előnyös együttélésre van szükség.

20.8 Másrészt rendkívül fontos az, hogy a magyar állam határain túl élő magyar nemzetrészek politikai képviselői a magyarországi politikai erők torzító befolyásától mentesen maguk határozzák meg saját céljaikat, önállóan teremtsék meg azok képviseletének és érvényesítésének szervezeti kereteit és törekedjenek együttműködésre mind a magyarországi, mind pedig a többségi nemzetek politikai mozgalmaival. Fel kell hagyni a legutóbbi évek súlyosan romboló gyakorlatával, amikor a hazai kormányerők mélyen, aprólékosan és egyoldalúan beavatkoztak a határon túli magyarok politikai életébe és erőteljesen meghatározták határon túli magyar politikai pártok, civil szervezetek, gazdasági és kulturális intézmények anyagi létfeltételeit.

20.9 Amellett, hogy ez a beavatkozás erkölcstelen, egyúttal jóvátehetetlen károkat okozott a határon túli magyaroknak. Megnövelte megosztottságukat, gyengítette közös fellépésüket, aláásta érdekérvényesítő képességüket. Ennek a tapasztalatnak a tükrében a magyar állam határain túli magyar politikai szervezetek tevékenységébe való beavatkozást a magyar nemzet egyetemes érdekei ellen valónak kell minősíteni.

20.10 Meg kell szüntetni a határon túli magyarság politikai, gazdasági, oktatási, kulturális, vallási stb. szervezeteinek hazai pártpolitikai alapon történő támogatását. Politikai szervezetek anyagi támogatást ne kapjanak. Gazdasági, oktatási, kulturális, vallási stb. szervezetek anyagi támogatása kizárólag az adott területre jellemző, nyilvánosan ellenőrizhető minőségi követelmények érvényesítése mellett képzelhető el.

20.11 Helyre kell állítani és előre bejelentett rendszerességgel össze kell hívni a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). Ebbe a legszélesebb kört képviselő szervezeteket is szükséges bevonni, hiszen a MÁÉRT nem etnikai, hanem nemzeti politikai képződmény. (Pl. a szlovákiai Híd–Most pártot is, továbbá bármely más jövőben alakuló új pártot, amely – egyebek mellett – a magyar nemzet politika képviseletét is vállalja.)

20.12 Párbeszédet kell kezdeményezni a szomszédos többségi nemzetek demokratikus erőivel annak érdekében, hogy az együttélő nemzetek politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális kiegyezését, együttműködését és előrehaladását elősegítendő kölcsönösen hasznos közös cselekvési lehetőségeket találjunk (pl. közös televízió, közös programok stb.).

20.13 A modern magyar nemzeti politika szerves részének – mintegy ötödik pillérének – tekintjük a szomszéd országok többségi nemzeteivel való történelmi kiegyezést, megbékélést. Ennek érdekében elengedhetetlen a Kárpát-medencében együttélő nemzetek kultúrkincsének megismerése elsősorban a fiatal nemzedékek részéről. Fejlesztendő a szlovák, román, szerb, horvát, szlovén, ukrán és a német nyelv, kultúra és a közös történelem oktatása a hazai középiskolákban (a nyelvek esetében természetesen nem az első számú világnyelv, az angol, illetve valamelyik második nyugati nyelv rovására). Minden középiskolás diák minden évben utazzon iskolája szervezésében legalább egy alkalommal a szomszédos országokba, kiemelten Szlovákiába, Romániába, Szerbiába és Ukrajnába, ahol megismeri mind a magyar, mind pedig az együttélő társnemzetek kultúrkincseit. Megismerés nélkül nincs megértés, megértés nélkül nincs megbékélés.

20.14 A mindenkori magyar kormánynak feltétlenül támogatnia kell az állam határain kívül élő magyar nemzetrészek autonómiatörekvéseit, akár gazdasági, kulturális, akár közigazgatási és politikai önrendelkezés irányába mutató elmozdulásról van szó. Ezek az igények és törekvések természetesen összecsengenek a korszerű európai irányzatokkal és nem veszélyeztetik a szomszéd államok területi épségét és szuverenitását.