Tukora Gábor

Nős, 3 leánygyermeke van.
1988-ig segédmunkás a Pécsi Bőrgyárban, 1989 és 1997 között fiatal szenvedélybetegek, lélektani krízisben lévő emberek, pszichiátriai betegek mellett dolgozott gondozóként.
1997-ben biztosítási területen helyezkedett el, Dél-Dunántúlon multinacionális cégeknél dolgozott, vezető pozíciókban.
2005 óta egy pénzügyi közvetítő vállalkozás ügyvezetője.
Politikai közéleti tevékenységét 2012-ben kezdte a Szolidaritás Mozgalomban, ahol közel egy évig országos koordinátorként dolgozott.
2014-ben ismerkedett meg a Modern Magyarország Mozgalommal, és lett tagja a pártnak. Elnökségi tagként kiemelt feladata az országos hálózat építése.
A művelődéssel és a lelki egészséggel kapcsolatos diplomákat szerzett a Pécsi Tudományegyetemen 1996-ban és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 1998-ban.
2000 óta megoldás-orientált coach egy svájci továbbképző cég szervezésében.