Kajdi József

Kajdi József 1982-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd 1985-ben jogi szakvizsgát tett.

1982-től jogász főtanárként jogi alapismereteket tanított a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián.

1986 áprilisától az Igazságügyi Minisztérium munkatársa lett először főelőadói, majd osztályvezetői, végül főosztályvezető-helyettesi beosztásban. 1989 nyarán az IM párton kívüli munkatársaként az állampárt részéről részt vett a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalásokon. Tagja volt az Alkotmány, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság kérdéseivel foglalkozó I/1. albizottságnak.

1990. május végétől 1994. július 10-ig közigazgatási államtitkárként az Antall- és Boross-kormány kormányhivatalának (MEH) vezetője. 1995. január 1-jétől a Magyar Nemzeti Bank munkatársa előbb elnöki tanácsadóként, majd az MNB Titkárságának vezetője ügyvezető igazgatóként. 2001 októberétől egyéni ügyvéd, majd ügyvédi iroda vezetője.

Párton kívüli szakemberként 2002-2010 áprilisáig - az ügyvédi tevékenység mellett - a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjának jogi szakértője, illetőleg 2007 tavaszától az MDF szakpolitikai kabinetrendszerének koordinátora.

2011 februárja és 2014 júliusa között – az ügyvédi tevékenység szüneteltetése mellett – tanácsadó Bokros Lajos európai parlamenti képviselő brüsszeli stábjában. Hazatérte óta újra ügyvéd.